Átadták a Bükk-vidék Geopark Központot és Geopark Panziót (Sajtóközlemény)

Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos, Rácz András környezetügyért felelős államtitkár, valamint Rónai Kálmánné, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság igazgatója közösen adata át a Bükk-vidéke Geopark Központot és Panziót, szerdán, Bükkszentkereszten.

A Bükk-vidék Geopark 2017 nyarán jött létre. Már a felsőtárkányi alapító ülésen is csaknem félszáz település képviselője vett részt, s néhány hónapon belül több mint száz település csatlakozott a kezdeményezéshez, a szakmai előkészítéssel a Bükki Nemzeti Park Igazgatóságot bízva meg. A Bükk-vidék Geopark sajátossága, hogy a balatoni és nógrádi geoparkkal ellentétben elsősorban a karsztos jelenségek a meghatározók a területén. A geohelyszínek jelentős része a karsztosodás miatt keletkezett, azonban a térség határain megjelennek a vulkáni működésből fakadó különleges geológiai, valamint az ember által kialakított egyedülálló geológiai értékek is, mint pl. a tufába vájt barlanglakások vagy a kaptárkövek.

Mivel a geoparki cím elsősorban egy térség- és gazdaságfejlesztési fejlesztési eszköz, nagyon fontos a helyi lakosság bevonása a munkába. A szakmai dokumentumok elkészítésével párhuzamosan folyik a lakossággal, illetve helyi vállalkozókkal a koncepció egyeztetése, a közös értékek meghatározása és a különféle geoturisztikai programok összeállítása. Ebben a munkában jelent óriási előrelépést a Bükk-vidék Geopark Centrum és Geopark Panzió létrehozása.

A Geopark Panzió geoturisztikai centrumként és panzióként egyaránt működik. A szálláson két és négyágyas szobákban összesen 28 férőhely található, pótágyakkal 35 embert tudunk elszállásolni. Az épületegyüttesben szauna, illetve konditerem segíti a kikapcsolódásra vágyókat, emellett kerékpárkölcsönzési lehetőség, valamint a téli időszakban szánkók is várják a vendégeket. A létesítmény különlegessége, hogy az egész épület a geopark bemutatását célozza, amely a szobák nevében és dekorációjában, valamint a megjelnített geo- és ökoturisztikai kínálatban is jelentkezik. Geopark centrumként ez a ház ad majd otthont a különféle képzéseknek is.

A jól működő geoparkoknak jelentős szerepe van a védett térség gazdaságfejlesztésében is – elsősorban a helyi mezőgazdasági termelők, valamint helyi termék előállító mikro- kis- és közepes vállalkozások piaci pozícióinak erősítésében, a piacra jutásukat segítő programok kidolgozásában. Ezt a feladatot a Geopark a Bükki Nemzeti Park Igazgatósággal (BNPI) szoros együttműködésben szeretné ellátni. A hegyi rétek kezelésében pl. fontos szerepet játszik a legeltetéses állattartás, mint pl. a kárpáti borzderes szarvasmarha fajta tartása, amely egyszerre kiváló hús- és tejmarha, így többféle hasznosítási lehetőségeket kínál. A kárpáti borzderes génmegőrzési mintaprogram keretén belül nemcsak feltérképezi a BNPI az állattartókat, hanem felvállalja a borzderes fajta népszerűsítését is, elsősorban a fajta gasztronómiai hasznosíthatóságának kidolgozását.

Mindezek mellett a kézműves, védett területről származó helyi termékek önálló márkává fejlesztésében is részt vesz az igazgatóságot segítve a Bükk-vidék Geopark – így kerül sor a Bükki Nemzeti Parki Termék Védjegy címek átadására.

 

 

 

 

Forrás, fotó: Bükki Nemzeti Park Igazgatóság



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com