Arnold Schwarzenegger is csatlakozott a „maci” alapítványhoz

Az elmúlt évek alatt 183 hazai és külföldi híresség gyerekkori mackóját és személyes tárgyát árverezték el, annak érdekében, hogy a befolyt összegből létrehozzák az alapítvány saját, fogyatékosság-barát munkahelyét, amely 2016 márciusban nyílt meg Budapest belvárosában. A Premier Kultcaféban 11 fogyatékossággal élő dolgozik, vannak köztük Down-szindrómások, autisták, értelmi sérültek és hallássérültek is, de a civil szervezet újabb munkahelyeket szeretne létrehozni.

Két hollywoodi világsztár és egy sportlegenda az adományozók között
Idén Arnold Schwarzenegger és Antonio Banderas is úgy érezte, hogy dedikált maci felajánlásukkal támogatják a fogyatékossággal élők munkahelyteremtését. 2016-ban óriási szenzáció volt, hogy a Budapesten forgató Harrison Ford és Ryan Gosling is csatlakozott a kezdeményezéshez. Felajánlásaik 4, illetve 1 millió forintért keltek el az árverésen. Tavaly már 3 világsztár, Jennifer Lawrence, Jamie Foxx és Ashton Kutcher dedikált plüssmedvéje, előbbi kettő 1-1 millió forintért kelt el, Ashton Kutcher mackójáért pedig 650.000 forintot fizettek.

A Fogadj Örökbe Egy Macit Alapítvány történetében először pedig egy világhírű sportoló, a Real Madrid egykori sztárja, Roberto Carlos és családja is támogatja a kezdeményezést. Igazi és felbecsülhetetlen kincseket adtak: R. C. által dedikált Real Madrid újságot és egy olyan futballcipőt, amelyből egyetlen egy készült kisfia, Cristofer számára.

 

 

Minden eddigi rekord megdőlhet, a cél egy új étterem
A maci aukciók történetének legsikeresebb árverése tavaly 25 millió forinttal zárult, amikor Dargay Attila, Lovasi András és Nyilasi Tibor medvéi és személyes tárgyai bizonyultak a legértékesebbnek, ezek mindegyike 3-3 millió forintért talált új gazdára. A rekordot egyébként Kertész Imre Nobel-díjas író felajánlásai tartják, hiszen 2014-ben 3,7 millió forintért kelt el Kertész Imre plüssmacija és a Sorstalanság dedikált példánya.

Ha idén is csúcsot döntenek a szervezők, akkor még közelebb kerülnek ahhoz a céljukhoz, hogy egy új, fogyatékosság-barát éttermet nyisson az alapítvány.

Erős mezőnyt képeznek a hazai hírességek is
Idén is 12 hazai hírességet – köztük Benedek Miklóst, Eperjes Károlyt, Latorcai Jánost, Temesvári Andreát, Juhász Elődöt, Jordán Tamás és Böjte Csabát- kértek fel, hogy felajánlásukkal járuljanak hozzá Európa legnagyobb alapterületű fogyatékosság-barát közösségi és kulturális terének fenntartásához és fejlesztéséhez. Mint ismeretes, az alapítvány közel három éve nyitotta meg Európa legnagyobb alapterületű fogyatékosság-barát közösségi és kulturális terét, a Premier Kultcafét, ahol jelenleg 11 fogyatékossággal élő dolgozik, köztük Down-szindrómások, értelmi sérültek, mozgássérültek, autisták és hallássérültek.

A 2018-os aukció felajánlói:

Benedek Miklós (Kossuth-díjas színész, rendező, érdemes és kiváló művész), Böjte Csaba (Ferences rendi szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója), Eperjes Károly (Kossuth-díjas színművész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja), Gera Zoltán (97-szeres válogatott labdarúgó), Horváth Ádám (Kossuth-díjas, Erkel Ferenc-díjas és Balázs Béla-díjas rendező), Jordán Tamás (Kossuth-díjas színész, rendező, színigazgató), Juhász Előd (zenetörténész, tévés és rádiós műsorvezető), Latorcai János és neje Aranka (politikus, az Országgyűlés alelnöke, felesége ikonfestő), Lukács Sándor (Kossuth-díjas színész, érdemes és kiváló művész), Lukáts Andor (Kossuth-díjas színész és rendező, színházigazgató, érdemes művész), Taróczy Balázs (teniszező), Temesvári Andrea (Grand Slam győztes teniszező), Antonio Banderas (spanyol színész), Roberto Carlos és Cristofer Da Silva Horváth (brazil labdarúgó és kisfia), Arnold Schwarzenegger (Golden Globe-díjas színész)

Az aukció időpontja 2018. december 5. 18:00, helyszíne a Premier Kultcafé
(1085 Budapest, Üllői út 2-4.)

 

 

 



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com