Aquaman és Thanos is csatlakozott a „maci” alapítványhoz – IX. Jótékonysági Maciaukció

Újabb világsztárok, hazai legendák, művészek és neves sportolók ajánlották fel személyes tárgyaikat egy jótékony cél érdekében.

Andy Vajnára emlékeznek

2011 óta közel 110 millió forint gyűlt össze a jótékonysági maci árverésekből, amelyekhez több, mint 200 hazai és nemzetközi sztár ajánlotta fel plüssmaciját. A civil szervezet legnagyobb mecénása és támogatója Andy Vajna volt, aki évről évre egyre több pénzzel járult hozzá a fogyatékkal élők foglalkoztatásához. Andy Vajna azonban több volt, mint az ügy támogatója. Jól ismerte az alapítvány és a kávézó dolgozóit, és fontosnak érezte küldetésüket. Ezért is döntöttek úgy, hogy az idei árverés Andy Vajna emlékének szól.

Aquaman, Thanos és a Magas Szőke Férfi is az adományozók között

Andy Vajnának köszönhető, hogy egyre több filmes szuperprodukciót forgatnak itthon. Az idei év elején Jason Momoa és Josh Brolin is Magyarországon dolgozott, ekkor ajánlották fel dedikált mackóikat az alapítványnak. A két világsztár reméli, hogy felajánlásukkal jelentősen támogatják a fogyatékossággal élők munkahelyteremtését. Mellettük Rebecca Ferguson, Oscar Isaac és a francia filmek élő legendája, Pierre Richard, is csatlakozott a maci klubhoz.

A cél, egy új étterem megnyitása

A maciaukciók történetének legsikeresebb árverése tavaly 44 millió forinttal zárult. Minden idők legdrágább plüsse Eperjes Károly, Kossuth-díjas színművész csacsija és személyes tárgya volt, amely 6,5 millió forintért kelt el. A rekorderek táborához tartozik 2 hollywoodi szupersztár is. Arnold Schwarzenegger macija 4 milliót, Antonio Banderas kedvence pedig 3,7 milliót ért meg új tulajdonosának. Az alapítvány munkatársai bíznak benne, hogy ha el nem is érik, de megközelíthetik a tavalyi sikert. Ez azért is lenne fontos, mert az idei teljes bevételt a második fogyatékosság barát éttermük megnyitására fordítanák, melynek átadására 2020-ban kerülhet sor az V. kerületben. Az új étteremben további 15 fogyatékkal élő személynek adhatnának munkát.

Legendás hazai felajánlók

Idén 7 hazai hírességet – Babos Tímeát, B. Tóth Lászlót, Hacki Tamást, Kapás Boglárkát, Kiss Gergelyt, Rost Andreát és Wichmann Tamást – kérték fel, hogy felajánlásukkal járuljanak hozzá Európa legnagyobb alapterületű fogyatékosság-barát közösségi és kulturális terének fenntartásához és fejlesztéséhez. A hazai sztárok felbecsülhetetlen, történelmi jelentőségű kincseket adtak: Babos Tímea Roland-Garros győzelmekor viselt csuklószorítóját, Kapás Boglárka a szerencsét hozó úszósapkáját, Wichmann Tamás pedig egy dedikált mini kenu lapátot ajánlott fel, utóbbi ereklyét a tragikus hirtelenséggel elhunyt kétszeres olimpia bajnok Kolonics Györgytől kapta. Kalapács alá kerül még Rost Andrea világjáró macija, B. Tóth László mikrofonja, Kiss Gergely családi vízilabdája és Hacki Tamás exkluzív ajándéka: az 1968-as jazz fesztivál koncertsorozat plakátja Ausztráliából.

A 2019-es aukció felajánlói:

Babos Tímea (kétszeres Grand Slam győztes, világbajnok teniszező); Josh Brolin (amerikai színész, Bosszúállók, Tözsdecápák – A pénz nem alszik); B. Tóth László (zenei szerkesztő, producer, műsorvezető, lemezlovas); Rebecca Ferguson (svéd színésznő, Mission Impossible, Lány a vonaton); Hacki Tamás (a fütyülés Paganinijének is nevezett orvosprofesszor); Oscar Isaac (amerikai színész, Csillagok háborúja filmek); Kapás Boglárka (olimpiai bronzérmes, világbajnok és hatszoros Európa-bajnok úszónő); Kiss Gergely (háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó); Jason Momoa (amerikai modell, filmszínész, Trónok harca, Aquaman); Pierre Richard (francia színművész, filmrendező, forgatókönyvíró, A magas szőke férfi); Rost Andrea (Kossuth- és Liszt Ferenc díjas operaénekesnő); Wichmann Tamás (kilencszeres kenuvilágbajnok, háromszoros Európa-bajnok, olimpiai helyezett)

Az aukcióra minden olyan támogatót várnak, aki elkötelezett híve a kampány célkitűzéseinek. Hazánkban a megváltozott munkaképességűek mindössze 10-15%-át foglalkoztatják, a fogyatékossággal élők túlnyomó többsége kirekesztettnek érzi magát.

Az aukció időpontja 2019. november 26. 18:00, helyszíne a Premier Kultcafé (1085 Budapest, Üllői út 2-4.)

Forrás, fotó: Fogadj Örökbe Egy Macit Alapítvány



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com