Amerikai stúdió vásárolta meg a Ruben Brandt forgalmazási jogait

Amerikai stúdió vásárolta meg a Magyar Nemzeti Filmalaptól a Ruben Brandt, a gyűjtő című új magyar film észak-amerikai és latin-amerikai forgalmazási jogait – közölte a filmalap csütörtökön az MTI-vel.

    A közlemény szerint az egész estés animációs akció-thriller forgalmazási jogait a Sony Pictures Classics (SPC) vette meg.

A vezető amerikai forgalmazó a legnevesebb rendezők filmjeit juttatja el az amerikai nézőkhöz, illetve forgalmazta a Saul fiát, és hamarosan a Napszállta című filmet is ők mutatják be Amerikában.

A Ruben Brandt, a gyűjtő világpremierje nyáron volt a locarnói filmfesztiválon. Milorad Krstic akció-thrillerében a köznapi és fantázia szülte formák keverednek.

A közlemény szerint Havas Ágnes, a filmalap vezérigazgatója elmondta, óriási eredmény, hogy a filmalap az SPC-nek közvetlenül értékesítette a filmet.

Hozzátette, a külföldi eladások éves értéke 250 millió forint körül van. Kiemelkedő siker volt a Liza, a rókatündér, az 1945, a Tiszta szívvel és A Viszkis című film is, amelyeket több mint 30 ország helyi forgalmazója vásárolt meg a közelmúltban – mondta.

A filmalap támogatásával készült Ruben Brandt, a gyűjtő című film november 15-én kerül a magyar mozikba a Mozinet forgalmazásában. A zenét Cári Tibor szerezte, a produceri munkát Miskolczi Péter, Roczkov Radmila, Roczkov Hermina, Milorad Krstic és Kurdy-Fehér János végezte.

Forrás: MTI



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com