Amerikai importvámok – Az amerikai pénzügyminiszter megállapodást remél májusra

Az amerikai pénzügyminiszter azt reméli, hogy a tárgyalások következő két legmagasabb szintű fordulójában, májusban sikerül tető alá hozni az Egyesült Államok és Kína közötti kereskedelmi megállapodást. 

    Steven Mnuchin a Fox Business gazdasági hírtelevíziónak hétfőn adott nyilatkozatában elmondta, hogy a tárgyalások közel állnak a befejeződéshez, bár még mindig sok munka van hátra. Reményei szerint a következő két fordulóban eljutnak addig a pontig, hogy ajánlást tudnak tenni Donald Trump elnöknek egy megállapodás elfogadására, vagy ellenkezőleg, annak elutasítására.

Az amerikai főtárgyalók, Robert Lighthizer kereskedelmi főképviselő és Steven Mnuchin pénzügyminiszter április 30-án utazik a kínai fővárosba. A következő forduló, immár Washingtonban, május 8-án kezdődik, és a megszokott menetrend szerint Liu Ho miniszterelnök-helyettes vezeti a kínai delegációt.

A pekingi tárgyalásokon kereskedelmi ügyekről lesz szó, ideértve a szellemi tulajdonjogok védelmével, a technológiatranszfer kikényszerítésével, a nem vámjellegű kereskedelmi akadályokkal, a mezőgazdasággal, a szolgáltatásokkal, a beszerzésekkel és a végrehajtással kapcsolatos kérdéseket.

Az Egyesült Államok és Kína kereskedelmi háborúja már dollármilliárdokban mérhető károkat okozott a világ két legnagyobb gazdaságának, zavarokat keltett a globális ellátási láncolatokban és megrengette a pénzpiacokat is.

Az amerikai elnök arra akarja rávenni Kínát, hogy csökkentse a kétoldalú kereskedelmi forgalomban kialakult hatalmas többletét, változtasson kereskedelempolitikáján, hagyjon fel a technológiai transzferek kikényszerítésével és a csúcstechnológiai vállalatok állami támogatásával, valamint tartsa tiszteletben a szerzői jogokat.

 

Forrás: MTI

Fotó: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com