Amerikai előválasztás – Barack Obama egykori elnök támogatja Joe Biden elnökjelöltségét

Barack Obama egykori amerikai elnök kedden közzétett videóüzenetben biztosította támogatásáról volt alelnöke, Joe Biden elnökjelöltségét.

    Obama, akinek népszerűsége a Demokrata Párt hívei között elemzések szerint töretlen, úgy fogalmazott: “a valaha is meghozott legjobb döntésem az volt, hogy Joe-t válaszottam alelnökömnek, s később közeli barátok is lettünk. És azt hiszem, Joe-ban minden megvan ahhoz, amire most szükségünk van egy elnök esetében”.

Az egykori elnök dicsérő szavakkal szólt Biden politikai programjáról is. Mint a 12 perces videóban hangsúlyozta: “a legprogresszívebb program, amelyet egy nagyobb párt jelöltje a történelemben valaha is előterjesztett”. Kiemelte azt is, hgy már a koronavírus-járvány kitörése előtt “nyilvánvaló volt, hogy valós strukturális változásra van szükség”.

Obama szintén dicsérő szavakkal szólt Bernie Sanders vermonti szenátorról, Biden korábbi vetélytársáról. Kifejtette: a vermonti politikus egész életét annak szentelte, hogy “hangot adjon a dolgozó emberek reményeinek, álmainak és csalódásainak”. Hozzáfűzte, hogy ugyan nem értett vele egyet mindig mindenben, de osztoztak abban a meggyőződésben, hogy Amerikát “tisztességesebb, igazságosabb, méltányosabb” országgá kell tenni.

Barack Obama korábban szóvivői révén többször is jelezte, hogy mindaddig nem biztosít egyetlen elnökjelölt-aspiránst sem a támogatásáról, amíg ki nem kristályosodik,  hogy ki lehet a Demokrata Párt elnökjelöltje, aki Donald Trump jelenlegi elnök kihívója lesz a novemberi elnökválasztáson.

Bernie Sanders a múlt héten jelentette be, hogy visszalép az elnökjelöltségért folytatott küzdelemből, s ezzel megnyílt az út Joe Biden jelöltté választásához. Az egykori alelnök egyébként behozhatatlan előnyre tett szert az előválasztási folyamatban. Jelöltté választására a demokraták nyáron, a wisconsini Milwaukee városában tartandó konvencióján kerülhet sor.

Elemzők szerint Obama támogatása új szakaszt nyithat az elnökválasztási küzdelemben, mert a volt elnök személyében az egyik legbefolyásosabb politikus állt Biden mellé. A volt alelnök kampányát sok elemző a koronavírus-járvány miatt is gyöngének minősítette, annál is inkább, mert  alig szólalt meg az elmúlt hetekben.

Brad Parscale, Trump újraválasztási kampányának menedzsere Obama bejelentése után közleményt adott ki. Ebben megállapította: Obama “az elmúlt öt év jó részét azzal töltötte, hogy arra sürgesse Bident, ne induljon az elnökjelöltségért, mert amiatt aggódott, hogy Biden  zavarba jön”. A republikánus kampánymenedzser szerint: “Obamának igaza volt. Biden rossz jelölt, aki zavarba hozza majd saját magát és a pártját is”. Parscale  szerint  Trump elnök “megsemmisítő” vereséget mér majd rá.

 

Forrás: MTI

Fotó: pexels.com

 



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com