Amerikai alternatív hús kerül az orosz élelmiszerüzletekbe

Moszkva 29 élelmiszerüzletében kezdik meg az amerikai Beyond Meat növényi eredetű, alternatív húsának árusítását a jövő héten  – közölte pénteken a Vedomosztyi című orosz napilap.

    A kétdarabos kiszerelésű, 227 gramm súlyú, zöldborsóból előállított fehérjéből, céklából és repceolajból készült hamburgerért 750 rubelt (jelenlegi árfolyamon csaknem 3500 forintot) kérnek majd. Ez azt jelenti, hogy a termék kilója több mint 3000 rubelbe (mintegy 14 ezer forintba) kerül. Az Azbuka Vkusza prémium kategóriájú élelmiszerüzlet-lánc heti mintegy ezer csomag húshelyettesítő eladására számít a több mint 12 milliós városban.

Az amerikai hús exportját egyébként a gazdasági szankciókra válaszul bevezetett orosz élelmiszerembargó sújtja.

Az Ethan Brown által 2009-ben alapított Beyon Meat befektetői között van Bill Gates, a Microsoft alapítója, Leonardo Di Caprio színész, környezetvédelmi aktivista  és Don Thompson, a McDonald’s volt vezérigazgatója. A társaság idén megtartott nyilvános részvénykibocsátásra (IPO) 240 millió dollár befektetést hozott. A Bloomberg szerint a cég vegetáriánus és vegán körökben népszerű húspótlója tücsöklisztet, valamint kakaóbab-feldolgozásból származó maradványt és kendert is tartalmaz.

Oroszországban szeptember óta a TGI Friday’s, a White Rabbit Family és a Tyeremok éttermek kínálatán is szerepel az alternatív hús. Az Alianta Group disztribútorcég évi 5 tonna növényi eredetű húspótlót ad el Oroszországban, ami 15-20 tonnára kíván felfuttatni.

 

 

 

 

Forrás: MTI

Fotó: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com