Álszakmák a Sláger Reggelben

A kóklerekről és az álszakemberekről beszélgetett szerda reggel Petra, Csabi, Sanyi és Norbi a Sláger Reggelben. A téma apropóját az adta, hogy 22 éven keresztül kezelhetett pszichés betegeket egy Angliában élő nő; – annak ellenére, hogy erről semmiféle képesítése nem volt.

Hosszú éveken keresztül senkinek sem jutott eszébe, hogy az asszony történetének – és papírjainak – utána járjanak, így, ha nem próbálja meg egy idős páciense milliós vagyonára rátenni a kezét, talán soha nem bukik le.

Az álpszichiáter vesztét végül az okozta, hogy megpróbált egy 84 éves nő kegyeibe férkőzni, valamint átvenni az irányítást a pénzügyei felett – végső célként pedig meg akarta hamisítani a végrendeletét, hogy hozzá kerülhessen az 1,3 millió fontos (470 millió forintnyi) vagyon.

Megkérdeztük hallgatóinkat is, hogy találkoztak-e már kóklerekkel és kiderült, hogy sokan vannak, akik maguk is annak álltak. Igaz nagyon sokan voltak, akik azt az álláspontot képviselték, hogy sokkal többet ér a mai világban, ha valaki kitanul egy szakmát, és annak lesz a mestere, mint amikor valaki dobálózik egy papírral, és egyáltalán nem ért hozzá.

Sláger Reggel minden hétköznap 6 és 10 között.



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com