Allergológus: a környezetszennyezéssel magyarázható az asztmás megbetegedések megnövekedett száma

A környezetszennyezéssel magyarázható az asztmás megbetegedések megnövekedett száma – mondta Nékám Kristóf allergológus az M1 aktuális csatornán szombaton.

    Régebben pollenek, házi poratkák okozták, de a jelenlegi környezetszennyező anyagoktól már önmagukban is kialakulhat az asztma – tette hozzá.
Mint elmondta, az asztma az allergiák második legsúlyosabb, legtöbb odafigyelést érintő fajtája lehet. A betegség kiváltó okát sokszor problémás megállapítani, ezért az elkerülése is nehéz – fűzte hozzá, megjegyezve, hogy az allergiás hajlamot lehet örökölni, de a betegség kialakulásában a környezetnek, és egyes rizikófaktoroknak – dohányzásnak, elhízásnak – is nagy szerepe van.
Hangsúlyozta: asztmával teljes életet lehet élni a biológiai terápiák, illetve az egyre jobb gyógyszerek révén. Világjelenségnek mondta, hogy a betegek fele nem használja rendszeresen a gyógyszereit.
A műsorban elhangzott, évente nagyjából 15-20 ezer új beteggel bővül az asztmában szenvedők száma, már jelenleg is 350 ezer diagnosztizált ember él Magyarországon és feltehetően további 150 ezer ember életét nehezíti meg a betegség.

 

 

 

Forrás: MTI

Fotó: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com