Állatok világnapja a Sláger Reggelben

Október 4-e, az állatok világnapja. Az állatok világnapjának alapelve, hogy az állatok boldogabbá teszik életünket, segítőtársként és barátként gazdagítják mindennapjainkat. Az ünnep célja, hogy az ember és állat közötti barátságot erősítse, valamint felhívja a figyelmet az együttélés fontosságára.

Ennek apropóján a Sláger Reggelben a mentett állatokról beszélgettünk. A stúdióban vendégül láttuk Schneider Kingát, a Noé Állatotton szóvivőjét, valamint két kutyust: Szivart és Mamuszt, de nálunk járt Ponté, a 7 hetes cica, akibe Bárdosi Sanyi azonnal beleszeretett.

Petra is régóta gondolkodik azon, hogy inkább örökbe szeretne fogadni egy kutyát, ahelyett, hogy vegyen. Schneider Kinga ezzel kapcsolatban elmondta: az álatok világnapja legfontosabb üzenete: az emberek szemléletének a formálása. Az állatvédők addig csak szélmalomharcot vívnak, amíg az emberek nem gondolkoznak felelősen a természetről és az állatokról.

A NOÉ Állatotthonban rengeteg állat él – a kismacskáktól kezdve, a vadonélő állatokon át, a különböző egzotikus állatokig, még majomról is gondoskodnak. Tevékenységüket számos önkéntes, köztük diákok segítségével végzik. Az adományokból és az adó 1%-os felajánlásokból évente nagyjából 1000 állatot mentenek meg és az Állatotthont fejlesztik.



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com