Alexander Buzlov lép fel a Pannon Filharmonikusok évadzáró budapesti koncertjén

Alexander Buzlov orosz csellóművész szólaltatja meg Antonín Dvorák nagyszabású h-moll gordonkaversenyét a Pannon Filharmonikusok bérletsorozatának záró koncertjén a budapesti Müpában április 26-án, pénteken.

    Az est folytatásában Dvorák VII. d-moll szimfóniája hangzik el, a zenekart Vass András, a Pannon Filharmonikusok állandó karmestere dirigálja – közölték a szervezők az MTI-vel.
A cseh zeneszerző művei közül leginkább e két alkotásában érhető tetten a szenvedéllyel, hősiességgel, bensőségességgel teli, szélsőséges érzelmi állapotokat felvonultató érett romantika.
“A mű töretlen népszerűsége annak változatos és megkapó dallamvilágából, nagyszabású, romantikus versenymű jellegéből adódik. A sokszor hirtelen jelentkező dinamika, szín- és hangulatváltások, a fájdalmas, nosztalgikus és derűs szakaszok egymásutánisága, a széles ívű dallamok hiteles megformálása és az intenzív zenei kifejezés folyamatos igénye minden csellóművészt komoly feladat elé állít” – idézi a közlemény Vass András szavait a h-moll gordonkaversenyről.
A csellóverseny után elhangzó mű a dirigens szerint a szerző legdrámaiabb alkotásai közé tartozik, amelyen erőteljesen érződik Brahms hatása. “Dallamvilágának sokszínűségével, a hangulatváltások fluktuációjával és formavilágával erőteljes rokonlelkűséget mutat a csellóversennyel. Az intim pillanatoktól a sodró erejű heroikus küzdelmeken át a drámai tetőpontokig viszi a hallgatót, majd a forradalmi hangulatú utolsó tétel fényes dúr záróakkordjaival helyezi fel a koronát a kompozícióra. Mindezt olyan vonalvezetéssel és formai érzékkel prezentálja, mellyel minden kétséget kizáróan a példaképének tekintett Brahms nyomdokaiba lép” – idézi a közlemény Vass Andrást.
Alexander Buzlov a világ legjelentősebb csellóversenyein ért el első helyezést. A művész amellett, hogy hazájának legnevesebb koncerttermek állandó vendége, folyamatosan járja a világot, nemzetközi színpadokon játszik a komolyzene legismertebb együtteseivel és dirigenseivel – írják a közleményben.

 

Forrás: MTI

Fotó: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com