Alakul a párizsi olimpia kemény magja

A birkózóknál már körvonalazódik a 2024-es párizsi olimpiára készülő kötöttfogású válogatott. A közelmúltban megrendezett junior Európa-bajnokságon a fogásnemben a magyar csapat három arany-, továbbá egy-egy ezüst- és bronzéremmel zárt. Lévai Tamás a 77, Takács István a 82, Szőke Alex pedig a 97 kilósok között győzött.

Struhács György, a junior kötöttfogású válogatott szakvezetője elmondta, kétségkívül az öt év múlva esedékes párizsi olimpia szakági magja körvonalazódik már. „Tehetséges fiatalokkal dolgozunk, a magyar sportrajongóknak érdemes megjegyezniük ezeket a neveket, hiszen a 2020-as tokiói olimpia után ők szállnak majd harcba az ötkarikás kvótákért, és biztos vagyok abban, hogy a legtöbbjüket láthatjuk majd a 2024-es olimpiai közvetítéseket nézve” – fogalmazott a szakember.

„Még soha nem éreztem mentálisan olyan erősnek, mint az utóbbi időben. Remek eredmények előzték meg az Eb-t is, de Pontevedrában minden összejött. Bízom abban, hogy ilyen hozzáállással tudok küzdeni majd az előttem álló versenyeken is” – nyilatkozta Lévai Tamás.

Takács István a pihenés ellenére már a korosztályos világbajnokságra koncentrál: „Szeretném az Eb-n mutatott formámat átmenteni az észtországi vb-re, amely ősszel lesz. Oda is nyerni megyek.”

A magyar kötöttfogású birkózók egyébként az idei junior Eb-n az oroszok és a grúzok mögött a pontversenyben az előkelő harmadik helyen végeztek.

 

 

 

Forrás, fotó: VPB



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com