Aláírták a BKV-nál a 2020-as bérmegállapodást

Aláírták kedden a BKV Zrt.-nél a 2020-ra vonatkozó, átlagosan 10 százalékos alapbérfejlesztésről szóló megállapodást.

A dokumentumot a munkavállalói és a munkáltatói oldal képviselői Karácsony Gergely főpolgármester, valamint Tüttő Kata és Gy. Németh Erzsébet főpolgármester-helyettesek jelenlétében látták el kézjegyükkel a közösségi közlekedési társaság Akácfa utcai székházában.

A megállapodás értelmében a cég a teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállalóknak az év első két hónapjára egy összegben 60 ezer forint bérkiegészítést fizet ki. Márciustól 8 százalékos, de legalább 35 ezer forint mértékű alapbérfejlesztés lép hatályba.

A BKV közlése szerint a társaságnál eltöltött idő elismeréseként úgynevezett Budapest-pótlékot vezetnek be. A diplomás munkakörben foglalkoztatottak bérminimuma is nő, továbbá a kulcsemberek megtartására is forrást különítettek el – ismertette a társaság.

Hozzátették: 2020-tól a cafeteria éves összege 200 ezer forintra emelkedik, és az idén is megkapják a munkavállalók az év végi egyösszegű, 16 100 forintos juttatást. A BKV közölte, a megállapodásban a munkáltató vállalja továbbá, hogy az elmúlt években megkezdett munkakörülmény-javító intézkedéseket folytatja.

“Az elmúlt három év bérfejlesztési tendenciáját folytató 2020-as megállapodásnak köszönhetően a BKV stabilizálja munkaerőpiaci helyzetét, és továbbra is vonzó alternatívát kínál az álláskeresőknek, valamint megfelelő megbecsülést tud nyújtani a céghez évek óta lojális munkavállalóknak” – áll az MTI-hez eljuttatott tájékoztatóban.

Forrás: MTI.hu
Fotó: BKV



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com