Agrárkutatási központ: az idén jelentős parlagfűpollen-terhelés várható

Az idén jelentős parlagfűpollen-terhelést kell elviselnie annak a mintegy 2,5 millió embernek, akik Magyarországon parlagfű allergiától szenvednek – mondta Gyuricza Csaba, a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) főigazgatója hétfőn az M1 aktuális csatornán.

A főigazgató mindezt azzal magyarázta, hogy az időjárás kedvez a növény fejlődésének, így már elkezdődött a parlagfű virágzása és ezzel együtt a pollenképződés is.

Gyuricza Csaba hozzátette, a parlagfű a megművelés alatt álló területeket veszélyezteti, Magyarországon pedig több mint 4 millió hektár szántóterület található. Kiemelte, hogy a gyérítés a földhasználók, földtulajdonosok feladata.

Példaként említette, hogy a parlagfűre érzékenyek számára már légköbméterenként 30-40 pollen is problémát okoz, egy igazán fertőzött időszakban azonban a pollenek száma légköbméterenként 700 és 800 között mozoghat.

A főigazgató a Kossuth rádió 180 perc című műsorában felidézte, hogy július 1-jén indult az országos parlagfű felderítés, amelyben a többi között az Országos Rendőr-főkapitányság is részt vesz, helikopterek segítségével.

Forrás: MTI.hu
Fotó: wikipedia



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com