A tűtől sem riadt vissza: kollagénes arckezeléssel fiatalodik Abaházi Csaba

A Sláger FM műsorvezetője nem szégyelli bevallani, hogy arcbőrének változása – amely a fogyás következtében ereszkedett meg – kimondottan zavarja. Abaházi egy szépészeti beavatkozással igyekszik javítani a helyzeten.

Nemcsak a hölgyek számára fontos, hogy megjelenésük kifogástalan legyen, de manapság az urak is egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek arra, hogy ne érje szó őket. Ebbe a csoportba tartozik Abaházi Csaba is, aki nemrég életmódot váltott, amelynek köszönhetően jelentős súlymennyiséget adott le. A Sláger Reggel műsorvezetőjének átalakulása látványos, annak idején úton-útfélen megjegyezték, hogy milyen sokat fogyott. „Nagyon figyelni kell magamra, hízásra hajlamos alkat vagyok, különösen hasra. Mióta lefogytam jobban érzem magam, mint valaha, igaz az arcomról eltűnt a zsírréteg és kicsit megereszkedett a bőr. A bőröm megsínylette a változást” – mondta a műsorvezető, aki úgy döntött, visszaforgatja az idő kerekét, melynek érdekében egy szépészeti beavatkozásnak is alávetette magát. Ebben Dr. Hegedűs Bea esztétikai orvos volt segítségére, aki egy kollagén indukciós eljárással fiatalította meg a rádiós műsorvezetőt. „Ez egy nagyon népszerű eljárás, melyben kis, arany tűket használunk. Ezeken keresztül egy pecsételő módszerrel juttatjuk be a hatóanyagot a bőrbe. Az eljárás fájdalommentes és maximum 30-40 percet vesz igénybe. Az eredmény már 1-2 nap múlva látványos, de a sebgyógyulást követő 1-2 hétben igazán szembetűnő” – mondta a szakember, aki a Sláger Reggel műsorvezetőinek jelenlétében végezte el a beavatkozást, amely a Youtube linkre kattintva megtekinthető.



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com