Bali Edina Zsanna maga is „harmadik” feleség és saját történetét, valamint húsz másik hölgyét is elmeséli, feldolgozza az „AZANŐ” című kötetében.
Azt vállalta, hogy az élet ezen területének – párkapcsolatok, házasságok változása, felbomlása, újjáalakulása – különös természetét, ezer és ezer hatását mutatja be, mindenféle komment nélkül, hogy bárki ráismerhessen magára és sorsára. Őszintén, mint egy kézfogást nyújtja felénk, hogy észleljük a sokszereplős történetekben olyan gondolatok is felvetődnek, melyek az önismeret útjain poroszkálókat is meglephetik. Általános megoldások persze nem léteznek de hátha segít már az is, hogy a kérdéseivel senki nincs egyedül. Részletekkel jövünk este 10-kor a 103,9 Sláger FM-en!