A Neoton a magyar ABBA, Jáksó Lacival a mesterséges intelligenciáról és a média jövőjéről

Szeptember 9-én Csepregi Éva, a „Neoton Família sztárjai” „frontasszonya” és Jáksó László tévés- és rádiós műsorvezető, kreatívigazgató, webfejlesztő lesz a Sláger Téma vendége.

„Minek álmodni, ha ébren is jó”. A közelgő Neoton Família sztárjai nagykoncert szlogenjéül is szolgáló felvetés kapcsán Csepregi Évától megtudhatjuk, minek is köszönhető a lassan fél évszázada tartó, töretlen sikertörténet, a 300 slágerrel eladott 8 millió nagylemez. Szó esik majd arról, hogy a keleti blokkból érkezve, hogyan is juthatott el egy zenekar a világhírnévig, közte a Szöuli olimpiáig. Miképpen vettek részt a Vasfüggöny erodálásában, és miért is okozott akkoriban botrányt Csepregi Éva szólódala, az OK, Gorbacsov. Sőt, talán még azt is megtudhatjuk, akadt-e gond Csepregi Éva matematika érettségijével, annak a bizonyos Ki Mit Tud-os Kócbabák szereplésnek köszönhetően. Ahogy arra a kérdésre is választ kapunk, tekinthetjük-e a Neotont a magyar ABBA-nak.

A Sláger FM-en hallható adás második felében, 21 órától Jáksó László, műsorvezető vendégeskedik. Ripost című műsorunk házigazdája, a Sláger FM kreatív igazgatója nem csak a rádiózásról és a televíziózásról beszél majd, természetesen a Heti hetes sem maradhat szó nélkül. A Sláger Témából kiderül, hogy a legendás műsorban felvett szerep, vagy inkább valami egészen más áll hozzá közel. Szó esik majd karrierjének nem éppen hétköznapi indulásáról, de szó esik civil foglalkozásáról is, amelynek kapcsán még azt is megtudhatjuk, mit gondol a média jövőjéről, mennyire írja majd át az életünket a mesterséges intelligencia.

2018. szeptember 9-én 20-22 óra között tehát ismét Sláger Téma, a 103.9 Sláger FM-en Csepregi Évával, Jáksó Lászlóval, valamint a házigazda Kalmár Tiborral, és a legnagyobb slágerekkel, változatosan!



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com