A magyar mozikban is bemutatják a Coldplay zenekarról szóló filmet

A világpremierrel egy időben Magyarországon is látható lesz az együttes történetét bemutató zenés dokumentumfilm: A Head Full of Dreams. A film csak egyetlen estén, november 14-én kerül műsorra, világszerte több mint 2000 filmszínházban.

Mélyreható és személyes hangulatú portré készült a brit Coldplay együttes történetéről, 1996-os megalakulástól kezdve napjainkig, amely bemutatja, hogyan vezetett az út a londoni kocsmák eldugott hátsó termeitől a teltházas stadionkoncertekig. A filmet az Oasisról szóló Supersonic-ot is jegyző Mat Whitecross rendezte, aki több ikonikussá vált videoklipet is rendezett a Coldplay dalaihoz. A rendező még a főiskolai évek alatt, Londonban barátkozott össze a zenekar tagjaival, már a legelső próbákon is ott volt, amit a kollégiumi szobájukban tartottak a ma már világhírű zenészek, és az azóta eltelt húsz évben folyamatosan nyomon követte kamerájával az együttes pályafutását.

Az „A Head Full of Dreams” filmet a Coldplay azonos című, 2016-17-es világ körüli turnéja közben forgatták, ami minden idők harmadik legnagyobb turnéjaként vonult be a rocktörténelembe, több mint 5,5 millió nézővel. A közel kétórás alkotás lenyűgöző koncertfelvételeket vonultat fel világturnéról, köztük olyan népszerű dalokkal, mint a Fix you vagy a Viva La Vida. Emellett személyes hangulatú backstage-interjúkkal és eddig sosem látott archív felvételekkel mutatja be a zenekartagok mély barátságát és összetartását, ami hozzásegítette őket, hogy számos hullámvölgy és belső feszültség ellenére is együtt maradtak és 20 év alatt a világ egyik legnépszerűbb zenekarává váltak.

A film világszerte 2000 moziban kerül műsorra és kizárólag egyetlen napon, november 14-én szerdán mutatják be. Szerencsére a magyarországi rajongók sem maradnak le a premierről: 15 hazai moziban is látható lesz a film, magyar felirattal, a színpadi produkciók moziközvetítéseire specializált Pannonia Entertainment forgalmazásában. Budapesten a Corvin Mozi, Pólus Mozi és a Csepeli Kultik Moziban vetítik, ezen kívül Szegeden, Pécsett, Szombathelyen, Salgótarjánban, Kaposváron, Szentesen, Makón, Zalaegerszegen, Székesfehérváron, Visegrádon, Egerben és Nyergesújfalun is látható lesz.



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com