A magyar femme fatale és az Egri Csillagok Vicuskája a Sláger Témában

Június 10-én két gyönyörű és legalább annyira tehetséges színésznő, Gera Marina, az Örök tél főszereplője, és Barta Ágnes a Nemzeti Színház társulatának tagja lesz Kalmár Tibor vendége a Sláger Témában.

Június 10-én a Sláger Téma első órájának vendége Gera Marina lesz. Az Örök tél című film gyönyörű főszereplőjéről kiderül, hogy a Kossuth- vagy az Oscar-díjnak örülne-e jobban, ahogy az is, melyik történelmi hősnőnket alakítaná a legszívesebben a mozivásznon, sőt, még arra is fény derül, miképpen viseli, hogy tehetsége mellett szépsége és szerepei okán egyre többen gondolnak rá, mint a magyar femme fatale.

A vasárnapi Sláger Témában 21 órától pedig Barta Ágnessel beszélget Kalmár Tibor. A Nemzeti Színház ifjú- és legalább oly gyönyörű színésznőjének tehetségét, sokszínűségét bizonyítja, hogy egyik este az Egri Csillagok Vicuskáját, vagy a Csíksomlyói Passió Mária Magdolnáját, míg máskor pedig a Woyczek Marie-jét alakítja. Barta Ágnestől természetesen azt is megtudhatjuk, hogy ősztől milyen premierekben láthatjuk majd a Nemzeti Színház színpadán.

2018. június 10-én 20-22 óra között tehát ismét Sláger Téma, a 103.9 Sláger FM-en Gera Marinával és Barta Ágnessel, valamint a házigazda Kalmár Tiborral, és a legnagyobb slágerekkel, változatosan!



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com