A Magna Cum Laude két év után jelentkezik friss szerzeménnyel

A „Volna-e kedved?” című szerelmes szám minden bizonnyal a házasulandó párok egyik kedvenc himnuszává válik majd!

A Magna eddigi munkássága során is a mindennapok érzéseit közvetítette mélyről jövő szövegeiben, és olyan gondolatokat ragadott meg, melyekben egytől-egyig magunkra ismerhetünk. Kara Misa – a dal egyik szerzője – a szerelmes dal fogalmát most nem a klasszikus oldaláról közelítette meg: „A szövegben szerettem volna felhívni a házasság fontosságára a figyelmet. A dal nem csak a szerelem szikrájáról, az új kapcsolat ízéről szól, hanem az örökké együtt fogadalomról, az együtt megöregedésre való vágyról. Ami nem más, mint a nagybetűs szerelem beteljesülése.”

A „Volna-e kedved?” mondanivalóját a dallamvezetés teszi teljessé, mely az új zenei hangzás- és érzésvilág jegyében született, míg az autentikus hegedűszóló a tradicionális vidéki esküvők hangulatát idézi.

A gyulai zenekarnak olyan nagysikerű felvételeket köszönhettünk a fennállása óta eltelt 18 évben, mint a „Pálinkadal”, a „Vidéki sanzon”, a „Színezd újra”, vagy épp a „Köszönet”.

Túl hét stúdióalbumon és temérdek országos turnén a Magna lendülete még mindig töretlen.



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com