A Kistehén zenekar feloszlásáról vallott a frontember

Mindig törekszik az egyensúly fenntartására Kollár-Klemencz László, a Kistehén zenekar énekese, akinek kimondottan fontos, hogy a mindennapjaiban is összhangban legyen a természettel. „Gyakran kívánom azt, hogy kimozduljak a dolgokból, hogy egyedül is megéljem a dolgokat. Tavaly két hétre elmentem a Hargitára, teljesen egyedül, hogy írhassak. Azt gondoltam, hogy kell egy kis kiszakadás, mivel elkezdtem egy regényt írni. Rendszeresen járok egyébként ide, nagyon szeretek itt lenni, fent az erdőben, senki nem volt a környékemen” – mondta az énekes, aki a járvány berobbanása előtt két lemezbemutatóra is készült. A kényszerpihenő azonban az ő számításait is keresztülhúzta. „Tavaly túlcsordultam egy kicsit, 30-40 dalt készítettem és több albumon is közreműködtem. Mások is mondták, hogy egy kicsit „csendben kéne lennem”, hiszen nagyon sok koncertem is volt. Elfáradtam. Ilyen szempontból nagyon jól jött a karantén. Hónapokig nem zenéltem, anyák napján vettem csak elő a gitárom, hogy a fiammal zenéljünk egyet. Ráadásul el is törtem a karomat, leestem a lóról, így meg is hosszabbítottam további 5 héttel a gitármentes időszakot” – mondta az énekes, aki a Kistehén formációval közösen úgy döntött, jövőre pontot tesznek a banda történetének végére. „A pop-rock bennem elfáradt már. Úgy volt, hogy idén nyáron vége lesz a Kistehénnek egy nagykoncerttel, de a járvány ezt áttette jövő évre. Azért hagyjuk abba, mert ebben a műfajban már nem érzem magam teljesnek. Nagyon szeretem a zenekart, jó a közös munka, de olyan zenei közegeket keresek, amelyekben jobban ki tudom magam fejezni” – árulta el a Sláger Kult műsorvezetőjének, Szani Rolandnak Kollár-Klemencz László.

Forrás: Sláger FM
Kép: FB / Kollár-Klemencz László



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com