A frontvonalban dolgozik Leslie Mándoki orvos felesége

A világhírű, magyar származású zenész mindent megtesz azért, hogy hatékonyan töltse el a karanténidőt. Szerencsére az egész családja jó egészségnek örvend, de a zenész aggódik a frontvonalban dolgozó orvos felesége miatt.

Szinte beköltözött a zenestúdiójába Leslie Mándoki, aki az önkéntes otthoni karanténban ideje nagy részét zeneszerzéssel, munkával tölti. Szerencséjére minden további nélkül megteheti ezt, hiszen stúdiója az otthona mellett található.

„A családomnak mindig is bejárása volt ide, a gyerekeim szinte itt nőttek fel. Mind a három művészlélek lett, nagyon tehetségesek. A feleségem bár orvos, nagyon jól zongorázik” – mondta a 95.8 Sláger FM “Maradj otthon” video-interjúsorozatában Leslie Mándoki, aki aggódik felesége miatt, hiszen ő nap, mint nap a járvánnyal néz farkasszemet.

„A magam egészsége miatt nem aggódom, egész életmben vigyáztam magamra, szerencsére mindig jó egészségnek örvendtem. A gyerekek is nagyon egészségesek, a feleségem pedig egy igazán hősies szerepben van. Ő a frontvonalban van, ő a legelső személy, aki egy fertőzött beteggel találkozhat. Ugyanakkor hálás vagyok neki, az orvosoknak, ápolóknak és nagyon sok mindenkinek, akik ebben a helyzetben valódi hősök, akiknek köszönettel tartozunk, mert önzetlenül dolgoznak értünk. Ezért is írtam meg a Thank you című dalt” – árulta el a zenész, aki bízik benne, hogy a karanténban eltöltött idő pozitív változásokat is hoz majd.

„Fontosnak, tartom, hogy ebből az izolációból jobb emberként jöjjünk ki. Én ezt szeretném, ha így jöhetnék ki belőle és egy szebb társadalomnak lehetnék majd a tagja” – mondta Somogyi Zoltánnak a zenész.

A beszélgetés a https://www.youtube.com/watch?v=p9tlwFA6UYs linken érhető el.



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com