A fiatal Mozart egy ritka, “nagyon valósághű” portréját árverezik el Párizsban novemberben

A fiatal Wolfgang Amadeus Mozart egy ritka, “nagyon valósághű” portréját árverezik el Párizsban november 27-én – jelentette be kedden a Christies aukciósház.

A Giambettino Cignaroli veronai festőnek tulajdonított kép a zeneszerző életében keletkezett, 1770 januárjában, azután, hogy a csodagyerek Mozart óriási sikerű orgonakoncertet adott Veronában.

A festmény 13 évesen, egy csembaló előtt ülve, komoly arcot öltve, erősen a szemlélő szemébe nézve, élénkpiros kabátban, fehér parókában ábrázolja Mozartot. Az aukciósház szerint a kép “nagy intelligenciát sugároz, nagyon valósághű, és egy varázslatos pillanatot örökít meg a zeneszerző pályafutásában”.

Míg általában a festő neve vonzza a vevőket, ebben az esetben az ábrázolt “téma”, Mozart személye keltheti fel inkább az érdeklődést – jegyezte meg a Christies illetékes becsüse, Astrid Centner. Amúgy – mint azt az aukciósház elismeri – nem is bizonyított, hogy a mű tényleg Cignaroli munkája.

Astrid Centner szerint a festmény izgalmas rejtélye a csembalón lévő partitúra. Egyes zenekutatók szerint Baldassare Galuppi velencei zeneszerző egy műve lehet, mások úgy vélik, hogy talán magának Mozartnak egy eltűnt kompozíciója.

A gyermek Mozartról nagyon kevés olyan portré van, amely a zeneszerző életében készült, és a most árverésre kerülő mű valószínűleg az utolsó, amely még magángyűjteményben van.

A gyermek Mozart két legismertebb ábrázolása egy, a párizsi Carnavalet várostörténeti múzeumban található rajz, ezen a csodagyerek hétévesen, családja körében látható egy zongoránál, a másik egy őt hatévesen bemutató, Pietro Antonio Lorenzoni Ausztriában élő olasz alkotónak tulajdonított festmény a salzburgi Mozarteumban.

A kalapács alá kerülő festményben az is rendkívüli az aukciósház szakértője szerint, hogy nagyon pontosan ismertek keletkezésének körülményei, ami ritka a művészettörténetben.

Wolfgang Amadeus Mozart apja, Leopold Mozart ugyanis egy levélben részletesen beszámol feleségének a kép megrendeléséről, és ebből kiderül a festmény keletkezésének pontos dátuma, 1770. január 6-7. A levél szerint Velence főadószedője, Pietro Lugati rendelte meg a festményt, amelyhez a fiatal muzsikus ezen a két napon ült modellt.

A festmény a nagy francia-svájci zongoraművész, karmester és zenetanár, az 1962-ben elhunyt Alfred Cortot hagyatékából származik.

Az aukciósház egymillió euró körüli árat remél az ifjú Mozart ritka portréjáért.

Forrás: MTI
Fotó: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com