A fém korróziójáról és a világkereskedelem kialakulásáról is szó lesz az M5 hétfői oktatási programjában

A fém korróziójáról és a világkereskedelem kialakulásáról is szó lesz az M5 hétfői oktatási műsorában- közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) sajtóosztálya vasárnap az MTI-vel.

Közleményükben emlékeztettek arra, hogy a közmédia március közepe óta segíti oktatási tartalmakkal az otthon tanuló diákokat. Érettségi című műsoruk május 4-től lekerül a palettáról, azonban az Alsós – Sulikalandok, a Felsős és a Mindenki Akadémiája adásait továbbra is sugározzák. A Mozogj otthon! című műsorban pedig tornázásra buzdítják a kicsiket és a nagyokat.

Hétfőn 8 órakor kezdődik az Alsós – Sulikalandok, melyben a harmadikosok a matematikai műveletek sorrendjéről tanulhatnak, a negyedikesek pedig a matematikai fejtörőkkel ismerkedhetnek meg.

Felsős című műsorukat 8.30-tól elsősorban a 6-8. évfolyamosoknak ajánlják. Hetedikes biológiával kezdenek, amelyben a mérsékelt öv élővilágáról lesz szó. Ezután a 8. osztályosok magyarórán a jellegzetes sajtóműfajokról tudhatnak meg többet. A hatodikosok a világkereskedelem kialakulásáról tanulhatnak történelemórán, matematikából pedig a hetedikesek megismerkedhetnek a mértani testek felszínszámításával. Művészetből a színek szimbolikája lesz a téma, majd a fém korróziójával kapcsolatban Márk László kémikus készül néhány érdekes kísérlettel a nyolcadikosoknak.

11.30-tól a nyelvtanulásé a főszerep, jön a Szólalj meg angolul dupla részekkel, majd a Szólalj meg németül.

A Mindenki Akadémiája 12.30-tól látható, hétfőn Ajkay Alinka tart előadást Ki volt Szendrey Júlia, Petőfi özvegye? címmel. A műsort este 20 órától megismétlik.

14.45-kor kerül adásba a Mozogj otthon! az M5 csatornán, hivatásos gyógytornászok 10 perces napi adásokban mozgatják meg az otthon ragadt nézőközönséget. Fiatal felnőttek, idősebbek, és gyerekek is bekapcsolódhatnak a tornázásba, hiszen a műsor minden korosztálynak szól – írták.

Az Alsós – Sulikalandok és a Felsős aznapi adásait 15 órától ismétlik meg – olvasható a közleményben.

Forrás: MTI
Fotó: facebook.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com