A Budapest Bár július 5-én a Budapest Parkban ad koncertet

Ha szereti a virtuóz zeneiséget ami sokrétű énekesi talentumokkal társul, akkor az ön zenekara a Budapest Bár. Július 5-én csütörtökön Budapest Parkban lép fel Farkas Róbert által megálmodott Budapest Bár, mely a cigányzene virtuozitását a 20-as 30-as évek füstös bárjainak a hangulatával ötvözi.

A Budapest Bár az utóbbi évek egyik legeredetibb és legérdekesebb zenei vállalkozásába fogott, amikor 2007-ben Farkas Róbert zenekara köré gyűjtötte a magyar rockzene kultikus alakjait. Az eredetileg egyetlen lemezre összeállt alkalmi csapat azóta is sikerrel koncertezik színházakban, fesztiválokon és rendezvényeken egyaránt. Filmslágereket, kuplékat, táncdalokat és egyéb híres dalokat dolgoznak fel mívesen hangszerelt cigányzene kíséretében, újrahangolva sokak által ismert dallamokat, vagy akár rég elfeledett kincsekre bukkanva.

A zenekari csapat évek folyamán folyamatosan változott és bővült. Nem kisebb zenészek, mint a Kossuth díjas Lovassy András vagy a Quimby frontembere Kiss Tibi is a csapatot erősítik. A művészek az underground rockzenétől a gitárpoppon át egészen az elektronikus zenei világból jönnek, emiatt a sokrétűség és a változatosság adott. Ezt az eklektikát fűzi össze a cigányzene és a variety dallamos világa.

Tehát aki különleges zenei élményben akar részesülni látogasson el a július 5-én a Budapest Parkba a Budapest Bár koncertjére.



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com