James Franco színészként már többször bizonyított (127 óra, Milk, Harcban élve, Az interjú) és most itt van rendezőként a Fülledt utcák HBO-sorozat, és a Katasztrófaművész után -amelyekben remekül rendezett és ügyesen épített karaktereket- megérkezett a Színlelők. Hasonlóan a Fülledt utcákhoz, kedvenc témáiba: az emberi kapcsolatok és a szexualitás világába kalauzol el Színlelők is.
Sajnálatos, hogy csak DVD-n jelent meg, pedig a mozi és a francia film rajongói számára mindenképpen figyelemreméltó mozi és érdekes stílusgyakorlat. Egyfajta főhajtás és tisztelgés a francia új hullámnak, a hatvanas-hetvenes évek mozijának, ez a tisztelet az egész filmet áthatja.
A hetvenes évek végének Amerikájában, New Yorkban játszódó mozi három fiatalról szól – egy filmrendező (Terry – Jack Kilmer), egy színésznő (Catherine – Jane Levy) és egy fotós (Phil – Shameik Moore) életén keresztül mutatja be azt a szenvedélyt, amire mindenki vágyik és kevés ember életében adatik meg, továbbá megmutatja azt, hogy egy fiatal művésznek milyen lehetőségei vannak és lehetnek az előrelepésre. A két férfi főszereplőnk ugyanabba a lányba szerelmesek, a lány pedig saját magába, ez teszi tönkre őket. Életüket áthatja a vizualitás, a film feltétlen szeretete, hol mozgóképen, hol állóképben.
A melankolikus filmes Terry és a tündöklő színésznő Catherine naná, hogy egy moziban találkoznak – a filmezés asszisztálja végig viharos életüket is, melybe a szoknyavadász fotós Phil is bekapcsolódik. Catherine nem tud választani a két férfi közül sérült gyermekkori énje és felnőttkori nimfomániássága miatt. Phil-lel van évekig de esős napokon Terry-nél vigasztalódik. Mikor Terry életében egy szerelem adódna Victoria (Juno Temple) képében, Catherine meghiúsítja azzal, hogy végre dönt a két férfi közül és ekkor Terryt választja. Végre beteljesülne szerelmük, ez viszont Phil önpusztító tragédiáját okozza. A lány ismét megtörik mint gyermekkorában, és már nem lesz ugyanaz többé.
Érdekes párhuzam, ahogy Godard és Anna Karina kapcsolatát hangoztatja a mozi: rosszul bántak egymással, és boldogtalanok voltak, mint minden ember. Már a film felfogása is teljesen a francia újhullám, Godard és Truffaut filmjeit juttatja eszünkbe, de leginkább a nemrég elhunyt Bernardo Bertolucci Álmodozók című filmjével érzek párhuzamot, már csak ha a három szereplőt nézem, amiatt is. És természetesen a filmben újra összerakott jelenetekben megidéződni látjuk az Utolsó tangó Párizsban-t, ami Bernardo Bertolucci betiltott botrányfilmje, a főműve volt, ami talán a Keresztapa előtt a legnagyobb szerepe volt Marlon Brandónak.
További érdekessége hogy cinemascope-ban forgatott filmet 2019-ben ritkán látni, és a sötétre, helyenként lilás-sárgásra fényelt, film noir-ba hajló mozi nagyon jól hozza a nyolcvanas évek elejének hangulatát, a játék a sötéttel és világossal Vittorio Storaro filmoperatőr világát idézi meg, aki nem egyszer dolgozott együtt Bertolucci-val. Ehhez hasonló képi világot a Fülledt utcákban már láthattunk, de Peter Zeitlinger munkája itt érett be igazán.
Remek a színésznőválasztás, Jane Levy a végzet asszonya szerepben remek, már a What If sorozatnál is szerettük a Netflixen és amit szemével és arcával produkál, nem mindennapi – végignézzük, ahogy tönkreteszi a fiúk és a saját életét is. Egyedül a főszerephez érzem kevésnek Jack Kilmert, bár a naiv szerepre alkalmas, de egyszerűen hiányzik belőle a férfiasság.
A Színlelők üzenete: a szerelem sosem teljesülhet be, amíg öncélú marad, és az ego mindent felülír. James Franco rendezőként fejlődik, jól érzi a fordulatokat, és szemtelenebb – aki kedvelte a Katasztrófaművész egyszerű brutalizmusát és szókimondását, és gátlástalanságát, az kedveli majd a Színlelőket. Egyedül a vágás sebessége helyenként a megidézett korszakhoz nem illeszkedik, helyenként túl klippes.
A filmet igencsak elhallgatták és alulértékelik, ami a bátorsága, szókimondása, atmoszféra-teremtése miatt ez sajnálatos, és meglepő, mert tanulságos mozi, egyedi darab.
Írta: Baska Balázs
Fotó: port.hu
