30 millió eladott album, 160 arany-, és platina-díj 33 országban. Nem rossz teljesítmény egy olyan csapattól, akik a megalakulásuk után azért aggódtak, hogy a nagyközönség nem feltétlenül igényli majd az egyedi zenei stílusukat…
Az IL DIVO pályafutása során már sokszor bebizonyította, hogy a zenének óriási hatalma van, legyen az pop-, klasszikus-, vagy egyházi, és ebben nagy szerepe van a karakteres hangoknak, amelyből a formáció négyet is magáénak tudhat. A csapat – különféle műfajú dalokban – kiállt az „operakeverék” mellett, így vált a klasszikus zene keresztmetszeteinek ikonjává. Urs Buhlert, Sebastien Izambardot, Carlos Marint és David Millert először Simon Cowell, angol televíziós producer hozta össze 2003-ban. Akkor még senki sem gondolta (kivéve talán Cowellt), hogy ekkora sikere lesz ennek a csapatnak. „Ez meg sem fordult a fejemben.
Azt hittem, készítünk egy lemezt, majd visszamegyek az operába vagy a zenés színházba” – emlékszik vissza Carlos Marin. Tizenkét évvel és négy világturnéval később Marin örömmel vallja be, hogy tévedett. „Megállsz, és azt mondod: Wow! Királyi előkelőségeknek és elnököknek énekeltünk. Obama, Bush, és még Gorbacsov is eljött találkozni velünk. Amikor a Madison Square Garden-ben Barbara Streisand-dal léptünk fel, a szünetben kopogtak az ajtón és ott állt Hilary Clinton, majd kedvesen azt mondta: Hello, nagy rajongótok vagyok, készíthetünk egy közös fotót? De itt nem volt vége, mert megérkezett Bill Clinton és közölte: Szaxofonozok, csinálhatnánk egy közös produkciót!. Hihetetlen élményekben volt részünk. Néha úgy érzem, mintha egy filmet néznék, mert nem igazán hiszem el, hogy ez velem megtörtént.” Az IL DIVO kezdetben négy különböző nemzetiségű, kiemelkedő tehetségű, de különböző zenei hátterű énekesből állt. Az amerikai tenor, David, konzervatóriumi képzettségű operaénekes volt, akinek teljesítményét Baz Luhrman La Boheme-jében a Broadway-n is pozitív kritikával illették. Carlos tehetségét még gyerekkórusban felfedezték, Kis Carusónak becézték, majd következett a fesztiválszínpad és az opera-karrier. Urs, a svájci tenor, hegedűn, klarinéton, zongorán, gitáron és dobon játszott, klasszikus utat választott, holott még egy heavy metál zenekarban is énekelt tizenévesen. Sebastien tehetséges énekes-dalszerző volt, akinek Si Tu Savais kislemeze a francia listákon az első helyet is megcsípte. Kezdetben csak a zene iránti szenvedély volt közös bennük közös, de a kíváncsiság, hogy mi sülhet ki a produkciójukból, hajtotta őket. Ám az őket is meglepte, hogy, amikor együtt énekeltek, valami rendkívüli történt, amit a közönség reakciója mutatott meg a legjobban. Első albumuk, az IL DIVO (2004), több mint egymillió példányban kelt el az Egyesült Királyságban az első hat hét alatt, és összesen 12 országban vette át a vezetést a slágerlistákon, ami előrevetítette, hogy ez a kvartett nem a zenei ipar hype-ja. A klasszikus-, és a popzene, a többnyelvűség, a crescendo és az opera ötvözete nagyon sikeres slágereket hozott, és a csapat nem ijedt meg azoktól az előítéletektől, amelyek szerint az ilyen stílus nem feltétlenül eladható. Szerencsére, mert megtalálták azt a lemezvásárló közönséget, akik nem eléggé kifinomultak az operához, de kedvelik a klasszikusokat, akik befogadták a három tenort és Andrea Bocellit; nos, ezek a rajongók örömmel üdvözölték a mélységeket, a textúrákat és az izgalmas érzékiséget, amit a négy nagyon különböző hangú IL DIVO együtt létrehozott.
De a rajongás a lemezvásárlásnál nem állt meg. Amikor a kvartett megjelent a színpadon, álló ováció kísérte a dalaikat és virágözön repült feléjük. A platina debütálása után a következő albumok – Ancora (2005), Siempre (2006), The Promise (2008) és Wicked Game (2011), a virtuozitás és a tömegcsábítás győztes kombinációjára épültek. A 2013-as felvételük, a Musical Affair, a Broadway és a West End klasszikusainak ünneplésévé vált.
Forrás, fotó: szovegszinhaz.hu
