Megfáradva bár, de törve nem – a Szemtől szembe után újra együtt Robert De Niro és Al Pacino, ezúttal társakként.
Martin Scorsese a maffia filmek főpapjaként vonult be a történelembe (Aljas Utcák, Dühöngő bika, Nagymenők, Casino), az új rendezését mindenki nagyon várta, aki szereti ezt a zsánert.
Hallottunk arról már előre, hogy Martin összeszedte a három élő legnagyobb olasz színészlegendát, Pacinot, De nirot és Joe Pescit, hogy egy utolsó maffia eposzt izguljunk velük végig. Tudvalevő volt az is, hogy a 3,5 órás játékidő elijesztette a stúdiókat, senki nem akarta forgalmazni a filmet, de a Netflix rámozdult, azzal a koncepttel, hogy 4 hetet bizonyosan pörög majd mozikban, utána pedig a Netflixen streamelni lehet.
Nagy rajongója vagyok e mozis triónak, főleg úgy, hogy ezúttal Pacinó is erősti ezt a kvartettet, de most elszomorodtam, a film ugyanis nem lett olyan jó, olyan mint egy búcsúlevél, amibe az alkotók mindent bele akartak tenni, sajnos félúton belefáradtak a produkcióba.
Az ír, Frank Sheeran – nem rokona Ed Sheeran-nek, ne keverjék össze – az ír származású bérgyilkos élettörténete (De Niro) még fiatalon, sofőrként találkozik Russ-sal (Joe Pesci) a new york-i maffia nagymenőjével, aki meglátja Frank-ban a tehetséget, és a szárnyai alá veszi, foglalkoztatja. Hozzátartozik a storyhoz, hogy De Niro hónapokon át győzködte Pesci-t, mire az elvállalta Russ szerepét. Sheeran sztoriját az 50-es évek elejétől a 70-es évek végéig követhetjük, és a 90 években emlékszik vissza betegen, összetörve egy idősek otthonában, a kegyetlen de tanulságos életére.
A film egyik előnye az atmoszférateremtő képessége, ahogyan az 50-60-70 es évek amerikáját mutatja be illetve politikai és történeti kitekintést ad, de ugyanakkor ez lesz a hátránya is, mert a filmet Marty a saját lassú, hömpölygő stílusában adagolja, ami helyenként kínosan unalmas.
Azok a kiszólások, hogy vállalja azt, Kennedy-t a maffia ölte meg, hogy bele mer nyúlni Jimmy Hoffa (Al Pacino) szakszervezeti vezető storyjába, amivel bemutatja a maffia és szakszervezetek komoly kapcsolatát, meglepő és nagyon bátor vállalkozás. Hetven évre lezárt politikai aktába ilyen bevállalósan nyúlni, ez meglepi a moziba járót.
A film Sheeran életrajzi kötetéből íródott, ehhez a szálhoz így ragaszkodni, csak a többszörös Oscar-díjas Martin Scorsese mert.
Sheeran, mikor az olasz maffiánál már beválik mint biztos kezű bérgyilkos, Russ ajánlására Hoffához kerül, akinek a legfőbb bizalmasa lesz egészen addig, amíg a nárcisztikus és nehéz fiú, Hoffa ki nem jön a 4 év letöltött börtönből, és vissza szeretne ülni jól megérdemelt szakszervezeti vezetői székébe. Sheeran-re jut a kíméletlen feladat, tüntesse el, és De Niro elvégzi élete legnehezebb és legkomolyabb színészi feladatát – ennek e közepesre sikeredett filmnek ez a legnagyobb erénye, ahogyan ezt a számára teljesen idegen és fájó feladatot eljátssza De Niro – mindenképpen Oscar gyanús a szerep, ha be merik jelölni. Meg ahogy a durva lelkű bérgyilkos, szeretné a lányait meggyőzni, hogy igenis tudják őt szeretni, és ahogy ebbe belebukik, a legkeményebb gangszternek is könnyet csal a szemébe, emiatt szeretjük Robert De nirót, ezt nem tudja más így eljátszani, ez neki lett írva.
Szóval a film egy szomorú elválás, elköszönés a múlttól, a békeidők Amerikájától, Scorcese korábbi munkásságától, lassan lengeti a zsebkendőt, mivel ő is és mi is tudjuk, ezeket a színészeket nem látjuk már így együtt, és ezt a ravasz CGI sem tud igazán segíteni.
Kötelező darab mind a maffiamozik, mind az olasz színészóriások rajongóinak, Scorsese életművének pedig érdekes és megérdemelt befejező alkotása.
Értékelés: 10/6
Írta: Baska Balázs
Fotó: pexels.com
