A karácsonyi díszekbe öltözött Mikulás Expressz idén decemberben is végigpöfög a Nyugati pályaudvart és a Vasúttörténeti Parkot összekötő útvonalon, az egyik legkülönlegesebb Mikulás programot ígérve a családoknak.
A Mikulás Expressz nem csupán a közel két évtizedes töretlen népszerűsége, de egyedi megvalósítása miatt is vált az egyik legizgalmasabb családi programmá hazánkban.
Valódi mesevilágot varázsolnak a gyerekek számára, ráadásul egy programon belül egyszerre nyújtja az utazás élvezetét, egy remek koncert hangulatát és persze az autentikus Mikulás-élményt! Idén az esemény december 6-tól 8-ig, péntektől vasárnapig tart majd.
Már tradíció, hogy a vonat a Nyugati pályaudvartól indul, úticélja pedig a Vasúttörténeti Park, ahol Kőhalmi Ferenc varázslatos interaktív műsora várja a gyerekeket, no és persze Mikulás elmaradhatatlan manói!
A hangulatot a Mikulás látogatása koronázza meg, aki szebbnél-szebb csomagokat oszt majd ki a gyerekeknek. Az év egyik legkiemelkedőbb, és legsokoldalúbb gyermekműsora rengeteg interaktív és kézműves programot tartogat, amelyek mellett a meglepetések sem maradhatnak el.
Idei újdonság, hogy a rendezvény ideje alatt a méltán népszerű kerti vasút is üzemelni fog, sőt a vendégek ingyenesen ülhetnek fel rá és zötyöghetnek egy kört a szép téli tájban gyönyörködve.
„A Mikulás ünnepségeken minden felnőtt kicsit gyerekké válik, mindenki átérzi az önfeledt öröm és játék hangulatát. Örülök, hogy a Mikulás Expresszt minden évben megvalósíthatjuk, hiszen számunkra is inspiráló a sok mosoly és a boldog családok látványa. Bízom benne, hogy az idei program is népszerű lesz a gyermekek és felnőttek körében egyaránt!” – mondta Schvéd Norbert, a Vasúttörténeti Park parkvezetője.
Forrás, fotó: MÁV