Nyolcvan éve, 1939. augusztus 23-án írta alá Moszkvában Vjacseszlav Molotov szovjet külügyi népbiztos és Joachim von Ribbentrop német külügyminiszter a szovjet-német megnemtámadási szerződést, melynek titkos záradéka évtizedekre meghatározta Kelet-Európa sorsát. Az MTVA Sajtóadatbankjának anyaga:
A Harmadik Birodalom gyors ütemű terjeszkedése aggasztotta a szovjet vezetőket, de Nagy-Britannia és Franciaország nem akart Moszkvával kölcsönös segítségnyújtási megállapodást kötni. Mivel a Vörös Hadsereg 1939 májusától a Távol-Keleten harcban állt a japánokkal, reálisnak látszott a veszély, hogy a Szovjetunió két tűz közé kerül. A szovjet vezető, Joszif Sztálin ekkor döntött úgy, hogy megegyezést keres a már a Lengyelország elleni támadásra készülő német Führerrel, Adolf Hitlerrel. Sztálin látványosan változtatott politikáján, 1939 májusában az antanthoz közeledést pártoló, zsidó származása miatt Hitler számára tárgyalópartnerként elfogadhatatlan Makszim Litvinov külügyi népbiztos helyére Vjacseszlav Molotovot nevezte ki.
Molotov és Ribbentrop a legnagyobb titokban dolgozták ki a szovjet-német megnemtámadási szerződést, amelyet 1939. augusztus 23-án Moszkvában, Sztálin jelenlétében írtak alá. A hét cikkelyből álló egyezményt tíz évre kötötték azzal a kitétellel, hogy ha egyik fél sem jelzi felmondási szándékát, az öt évvel meghosszabbodik. A felek kötelezték magukat, hogy tartózkodnak „az egymás ellen irányuló minden erőszakos ténykedéstől, minden támadó cselekménytől és minden támadástól, akár külön, akár más hatalmakkal együtt”. Ha egyiküket egy harmadik állam részéről támadás érné, a másik szerződő fél ezt a harmadik államot semmilyen módon nem fogja támogatni, egyikük sem vesz részt olyan hatalmi csoportosulásban, amely közvetve vagy közvetlenül a másik fél ellen irányul, nézetkülönbségeiket tárgyalásos úton vagy döntőbíróság révén rendezik. A megállapodás az aláírással azonnal hatályba lépett. A ratifikációs folyamat 1939. szeptember 24-én zárult, egy héttel azután, hogy a németek által lerohant Lengyelországot a Szovjetunió is megtámadta. A két hadsereg az előre kijelölt vonalon találkozott, szeptember 22-én Breszt-Litovszkban közös győzelmi parádét is rendeztek.
A szerződés titkos záradéka, amelynek létezését szovjet részről évtizedeken át tagadták, német és szovjet érdekszférákra osztotta fel Európa északkeleti és déli részeit. Eszerint a „területi-politikai átformálás” esetén szovjet érdekeltségbe kerül Finnország, Észtország és Lettország, továbbá Lengyelországnak a Narew, a Visztula és a San folyóktól keletre eső része, valamint Besszarábia. Németországnak jutnak Lengyelország nyugati területei és Litvánia, ám ez utóbbi az 1939. szeptember 28-ai újabb kétoldalú megállapodás értelmében másfél lengyel vajdaság fejében a szovjet érdekszféra része lett. A területi osztozkodás pontosan úgy zajlott le, ahogy azt rögzítették. Lengyelország keleti részeinek 1939. szeptemberi megszállása után a Szovjetunió 1940 nyarán bekebelezte a balti államokat és Besszarábiát, Litvánia németek lakta marijampoléi területéért még 7,5 millió aranydollárt fizettek Németországnak. Finnországba viszont beletört Sztálin bicskája: az 1939-1940-es téli háborúban komoly veszteség árán területeket ugyan tudott szerezni, de bábkormányát nem tudta a finnek nyakára ültetni.
A szerződés híre sokkolta a világot, amit csak fokozott az egy hónappal később, 1939. szeptember 28-án kötött szovjet-német „barátsági és határegyezmény”. Az események meghasonlást idéztek elő a kommunista és munkáspártok körében, megtépázták az 1930-as években kibontakozó antifasiszta népfrontmozgalmakat, de zavart keltettek a szovjet társadalomban is, mivel a propagandában addig az első számú ellenségnek a német nemzetiszocializmus számított. Hitler aztán Európa nyugati felének meghódítása után, amikor már nem fenyegette a kétfrontos háború veszélye, 1941. június 22-én hadüzenet nélkül megtámadta a Szovjetuniót, a Molotov-Ribbentrop paktum hatályát vesztette.
A titkos záradék először a náci háborús bűnösök nürnbergi perében került szóba nyilvánosan, mégpedig nem is Ribbentrop, hanem Rudolf Hess ügyében. Hess védője állítólag egy amerikai újságírótól szerzett egy másolatot, de mivel a dokumentum hitelességét nem tudta igazolni, a törvényszék nem foglalkozott az üggyel. A titkos jegyzőkönyv német eredetije feltehetően megsemmisült a háború végi bombázásokban, de mikrofilmváltozatban fennmaradt a német külügyminisztérium levéltárában, innen jutott a nyugati szövetségesek birtokába. 1946-tól több nyugati újságban is közölték, majd 1948-ban az amerikai külügyminisztérium egyik kiadványában is megjelent.
A hivatalos szovjet álláspont ugyanakkor a gorbacsovi glasznosztyig mereven tagadta a titkos záradék meglétét, maga Molotov 1986-ban bekövetkezett haláláig sem ismerte el, hogy aláírt volna ilyen dokumentumot. Az áttörést a szovjet-lengyel történészbizottság 1989. május 23-i bejelentése hozta meg: eszerint bár a megállapodás szovjet eredetije nem lelhető fel, a német eredetiből és más forrásokból egyértelműen megállapítható a titkos szovjet-német területi megállapodás ténye. 1990 februárjában Moszkvában aztán közöltek egy fotokópiát is a titkos záradék orosz nyelvű gépelt másolatáról, de az eredeti példányt „nem találták”. A szerződés orosz nyelvű, teljes eredeti változatát csak idén júniusban tette hozzáférhetővé a Történelmi Emlékezet elnevezésű orosz alapítvány.
Forrás: MTI
Fotó: pexels.com
