Ötven éve, 1969. augusztus 15-én kezdődött a legendássá vált woodstocki fesztivál, a hippikorszak talán legnagyobb hatású rendezvénye.
Ritkán fordul elő, hogy egy helynévből időhatározó, korszakjelző kifejezés válik: a Woodstock előtt és után ma már nem mérföldeket vagy kilométereket, hanem éveket, évtizedeket jelent. Ráadásul a helynév érdemtelenül futott be ilyen fényes pályát, mert a zenei fesztivált nem a New York állambeli kisvárosban, hanem attól mintegy 70 kilométerre délnyugatra Bethel város közelében, egy Max Yasgur nevű farmer 240 hektáros birtokán rendezték meg.
Woodstock ugyanis nem vállalta a rendezvényt, az ezután megkeresett Walkill településen pedig nagy sietve rendeletet hoztak, hogy távol tartsák a jámbor polgároktól a baljósnak ígérkező rendezvényt. A háromnapos zenei ünnepet ezért a Bethel városa melletti farmon tartották meg, Yasgur 10 ezer dollárt (na meg számtalan fenyegető telefont) kapott.
Az esős hétvégén harminckét előadó és zenekar lépett fel a szabad ég alatt, a látogatók száma a korabeli hírek ellenére nem érte el az 500 ezer főt, de feltehetően megközelítette a 400 ezret. A hatalmas tömeg megrémítette a hatóságokat, az eredetileg kivezényelt 800 rendőr mellé erősítést küldtek, sőt az állam kormányzója a Nemzeti Gárda 10 ezer fős alakulatát is ki akarta vezényelni, de erről sikerült lebeszélni. Nem is volt rá szükség, nem történt semmilyen botrány vagy rendzavarás, ami talán annak is köszönhető, hogy semmit sem tettek a kábítószerek terjesztése és használata ellen. A fesztivál békésen telt, a hatóságok mindössze két halálesetről számoltak be: az egyiket inzulin-túladagolás okozta, a másodikat egy traktor, amelyik keresztülgázolt egy mezőn heverésző emberen. A rendezvény során két szülést is feljegyeztek.
„Woodstock” gondolata úgy vetődött fel, hogy négy fiatal producer busás hasznot szimatolt egy többnapos koncertsorozatban, amelynek nyereségéből egy stúdiót akartak építeni. A belépőért elővételben 18 dollárt kellett fizetni, a helyszínen viszont már 24-et, és a tervek szerint minden nap újabb jegyet kellett volna venni. A számítást – paradox módon – éppen a szokatlan siker hiúsította meg: a fogyasztói társadalom visszásságai ellen lázadó, a járt utat a járatlanért szívesen elhagyó „virágemberek” hatalmas tömegét képtelenek voltak a pénztáraknál kialakított kapukon beterelni, a kerítéseket letaposták. A fizetősnek indult rendezvény így lényegében szabad koncertek sorozatává vált, csődbe juttatva a vállalkozókat, akik még tíz év múlva is az adósságokat fizették.
A szervezők elsőként a Creedence Clearwater Revival együttessel állapodtak meg, akik 10 ezer dollárért vállalták a fellépést, majd igent mondott többek között Janis Joplin, Joan Baez, Carlos Santana, Joe Cocker, a The Who, a Band, a Grateful Dead, a Ten Years After, a Crosby, Stills, Nash & Young, elfogadta a meghívást az indiai szitárművész Ravi Shankar is. Az utolsó fellépő Jimi Hendrix volt, aki új együttesével – Gypsy Sun and Rainbows – lépett színpadra, és több mint két órát játszott – utolsó fellépő lévén – már kisebb tömeg előtt. (A távolmaradók listája is tekintélyt parancsoló: Beatles, Bob Dylan, Cream, Doors, Jethro Tull, Led Zeppelin, Rolling Stones, vagy a Woodstock című szám szerzője, Joni Mitchell – a meghívott Jeff Beck Group pedig egy nappal a fesztivál előtt oszlott fel.)
Már a korabeli híradások egyértelművé tették, hogy Woodstock határkő lett az időben. Egy pillanatra beteljesülni látszottak a hatvanas évek idealista reményei, hogy különböző társadalmi helyzetű, lelkialkatú emberek százezreinek együttlétét is harmóniában oldhatja fel a zene (és a drog). Max Yasgur, akinek földje a rendezvény színhelyéül szolgált, a második nap, Joe Cocker előtt lépett a mikrofonhoz, a béke és a szerelem győzelmét látta abban az esős-sáros hétvégében.
Arról, hogy az ellenkultúra nemzedékének kiemelkedő eseménye a távolmaradók és az eljövendő nemzedékek emlékezetébe is beleivódjon, már kevesebb mint egy esztendő múltán, 1970 márciusától a mozikban vetített dokumentumfilm és a májusban megjelent triplalemez is gondoskodott. A figyelem azóta sem lankad, meg-megújuló hullámokban újabb és újabb könyvek, visszaemlékezések, hangfelvételek tartják élénken az érdeklődést. A kerek évfordulókon rendre újabb és újabb fesztiválokon próbálták megidézni Woodstock hangulatát, az 1994-es eseményen félmillióan, az 1999-esen 400 ezren gyűltek össze az eredeti közelében.
2017-ben a területet kulturális emlékhellyé nyilvánították, még ásatásokat is végeztek. 2019-ben az ötvenedik évfordulóra a Yasgur farmjának egy részén felépített Bethel Woods Múzeum kiállítást rendezett, hangszerek, ruhák, műalkotások és fotográfiák kaptak helyet a tárolókban. A fél évszázados évforduló alkalmából újabb fesztivált szerettek volna rendezni, de nem sikerült kiválasztani a helyszínt, az előadók sorra mondták vissza fellépésüket, visszaléptek a szponzorok is, így a terv kútba esett. Budapesten viszont Woodstock 50 elnevezéssel lesz jubileumi koncert a Budapest Parkban, melyen színészek és zenészek egyaránt fellépnek.
Forrás: MTI.hu
Fotó: woodstock.com
