Két borjúval gyarapodott a Nyíregyházi Állatpark európai (Bison bonasus) és amerikai (Bison bison) bölénycsordája.
Mindkét utód egy héten belül jött világra: az európai bölénybikának és a két tehenének a most született kis bikával együtt már négy borja van, az amerikai bölényeknél egy ivarérett hím és három nőstény mellett egy üszőborjú jött világra – közölte Révészné Petró Zsuzsa, az állatpark szóvivője csütörtökön az MTI-vel.
Hozzátette, hogy az egyhetes üsző születése után néhány órán belül már lábra állt, mostanra pedig csatlakozott anyjával a park bölénycsapatához. Az itt élő állatok idejük nagy részét táplálkozással töltik, de szívesen hemperegnek az iszapban és a homokban is.
Az európai bölény a kontinens legnagyobb szárazföldi emlőse, amely állatkertek nélkül ma nem létezhetne a szabad természetben. A középkori krónikákban még sűrűn szerepelt a bölény, a feljegyzések szerint a faj egyedei egészen a 18. századig éltek Magyarországon, az utolsó példányt 1790-ben ejtették el.
Nem sokkal ezután szinte egész Európából eltűnt a bölény, csak a lengyelországi Bialowieza őserdejében maradt meg az egyetlen, pár száz egyedből álló populáció. Élőhelyük azonban a frontvonalban feküdt, így 1916-ban már csak 150 állatból állt a bölénycsorda, az utolsó állatot pedig 1919. február 21-én egy vadorzó ölte meg a bialowiezai őserdőben. A szabad természetből kipusztuló állatokat állatkertben élőkkel próbálta helyettesíteni a Nemzetközi Bölényvédelmi Társaság, ténykedésüknek köszönhetően ötvenhat fogságban élő bölényt kezdtek el szaporítani, majd fokozatosan visszatelepíteni a bialowiezai őserdő egy védett területére. Visszatelepített állományaik élnek ma Lengyelországban, Fehéroroszországban, Litvániában, Oroszországban, Ukrajnában, Romániában és Szlovákiában, de betelepítették őket a korábbi elterjedési területén kívüli Kirgizisztánba is.
Az amerikai bölény Észak-Amerika legnagyobb testű szárazföldi emlőse, a faj egykor százezres csordákban vándorolt a prériken, állományuk elérhette az 50 millió egyedet. Egyes észak-amerikai indián törzsek táplálkozásukban és ruházkodásukban szinte teljes mértékben a bölénytől függtek. Számtalan módon hasznosították; húgyhólyagjából tarisznyát csináltak, vérét és epéjét testük festésére használták, a szárított bölényürülék tüzelőként szolgált, míg a csontokból eszközöket készítettek. A faj az európaiak megjelenésével, a telepesek könyörtelen irtóhadjáratait követően sodródott a kihalás szélére a 19. században. A kíméletlen mészárlás egyik oka a vadászat és a vasútépítő munkások élelmezése volt, de legfőképpen az engedetlennek tartott indiánok létalapját akarták megszüntetni.
1905-ben azonban megalakult az Amerikai Bölényvédelmi Társaság, amivel szerencsére néhány száz példány megmenekült, ez elegendő volt a faj túléléséhez. Ma állományuk 50 ezer állatra tehető, ezzel – úgy tűnik – biztosítva van a faj fennmaradása. A amerikai bölény napjainkban kisebb csordákban él, főként a nemzeti parkokba szorult vissza. A tehenek és borjaik laza rangsorba szerveződött csordákat alkotnak, melyekhez csak szaporodás idejére csatlakoznak az egyébként egynemű csapatokban élő bikák.
Forrás/fotó: MTI.hu
