Hetven éve, 1949. május 17-én halt meg Balázs Béla Kossuth-díjas költő, író, filmesztéta, filmrendező. Az MTVA Sajtóadatbankjának portréja:
Szegeden született 1884. augusztus 4-én Bauer Herbert néven. Édesapja, Bauer Simon gimnáziumi tanár, az Akadémia levelező tagja korán meghalt, édesanyja tanítónő volt. Balázs Béla szülővárosában végezte a középiskolát, már kamaszként írogatott is, első zsengéje a Szegedi Naplóban jelent meg.
1902-től a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem magyar-német szakos hallgatójaként az Eötvös Kollégium tagja lett. 1904-től részt vett a Thália Társaság munkájában, barátságot kötött Lukács György filozófussal. 1905-ben Kodály Zoltánt, 1906-ban Bartók Bélát kísérte el népdalgyűjtő útján. Tanulmányai befejezése után, 1906-ban ösztöndíjasként egy évet Berlinben töltött, ahol az egyetemen Georg Simmel és Wilhelm Dilthey filozófiai előadásait hallgatta. Ekkor írta meg első könyvét, a Halálesztétikát (1908), amelyről Babits írt dicsérő kritikát a Nyugatban.
Hazatérése után bölcsészdoktori oklevelet szerzett, majd tanított is. Költői pályája A Holnap antológiában közreadott költeményeivel indult, 1908 és 1919 között rendszeresen publikált a Nyugatban verseket, meséket, novellákat, színdarabokat. Nevét igazán korai esztétikai munkássága és szecessziós mesejátékai tették ismertté. Bartók Béla ösztönzésére írta meg A fából faragott királyfi és A kékszakállú herceg vára című misztériumjátékait, amelyek Bartók zeneműveinek alapjául szolgáltak. 1909-ben mutatták be első színpadi művét Doktor Szélpál Margit címmel.
1911-12-ben hosszabb időt töltött külföldön (Olaszország, Párizs, Berlin), és megjelent első verseskötete A vándor énekel címmel. Az első világháború kitörése után, 1914 szeptemberében önkéntesként jelentkezett frontszolgálatra, egy év múlva sebesülése miatt leszerelték. Hadiélményeit az 1916-ban megjelent Lélek a háborúban című könyvében írta meg, ebben az évben jelent meg második verseskötete, a Tristán hajóján is. 1917-től a Szellemi Tudományok Szabad Iskolájában tartott előadásokat.
1918 őszén csatlakozott a forradalomhoz, a Tanácsköztársaság idején tagja volt az Írói Direktóriumnak, a kultusznépbiztosságban az irodalmi és művészeti ügyosztály vezette. Egy ideig harcolt a Vörös Hadseregben, részt vett az északi hadjáratban is. A Tanácsköztársaság bukása után feleségével Bécsbe menekült, ahol több német és magyar nyelvű lap munkatársa volt, kötetei jelentek meg németül és magyarul, napi- és hetilapokban színházi és filmkritikákat publikált. 1924-ben adta ki filmesztétikai főművét, a Látható embert, majd 1930-ban, a hangosfilm megjelenése után A film szellemét. 1927-től 1930-ig Berlinben élt, neves filmrendezőkkel – Erwin Piscator és Georg Wilhelm Pabst – dolgozott együtt. Leni Riefenstahllal is megismerkedett, akinek A kék fény (1932) című filmjében működött közre rendezőként és forgatókönyvíróként. 1931-ben belépett a Német Kommunista Pártba, és ugyanebben az évben a szovjet írók meghívták Moszkvába, hogy írjon és rendezzen filmet a Tanácsköztársaságról. Moszkvában tanított a Filmművészeti Főiskolán, majd 1938-tól egy moszkvai magyar nyelvű folyóirat, az Új Hang főmunkatársa volt.
A második világháború befejeződése után, 1945 nyarán tért haza Budapestre. Folytatta filmszervezői, tanári és szerkesztői tevékenységét: tanított a Színházművészeti Főiskolán, a Filmtudományi Intézet vezetője, 1945-46-ban a Fényszóró című kulturális lap főszerkesztője volt. Vendégtanárként Prágában és Rómában is működött. Világsikert aratott a forgatókönyvéből készült Valahol Európában című film Radványi Géza rendezésében, ő volt az Ének a búzamezőkről, valamint a Talpalatnyi föld című filmek művészi tanácsadója, Kodály Zoltánnal együtt a Cinka Panna című balladaopera alkotója.
A „fordulat éve” 1948 után az addigi kommunista főideológus Lukács György félreállításával párhuzamosan őt is éles bírálatok érték állítólagos avantgárd szemlélete miatt. Nem taníthatott a Színművészeti Főiskolán, műveit nem jelentették meg. 1949-ben Kossuth-díjat kapott, de nem sokkal később agyvérzést kapott, és május 17-én meghalt. Sírja a Kerepesi temető Munkásmozgalmi Pantheonjában van.
Életműve – különösen filmesztétikai munkássága – csak évtizedekkel halála után került a méltó helyére. 1958-ban jött létre a nevét viselő Balász Béla Stúdió, a kísérleti film és a fiatal magyar filmesek fontos műhelye. Az emlékére alapított díjat 1960 óta évente adományozzák jeles magyar film- és televízió-rendezőknek, operatőröknek és fotóművészeknek.
Forrás: MTI.hu
Fotó: pexels.com
