Tizenegy évvel ezelőtti gyilkosság gyanúsítottja ellen emelt vádat a szabolcsi főügyészség

Egy 11 évvel ezelőtti gyilkosság miatt emelt vádat a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség egy nyíregyházi férfi ellen, akit a Dominikai Köztársaságban fogtak el. A vád szerint a férfi olyan súlyosan bántalmazta élettársát, hogy a nő belehalt sérüléseibe – közölte a főügyészség vezetője hétfőn.

Martossy György megbízott főügyész közleményében azt írta, a vádlott 2003-tól élt élettársi kapcsolatban a nővel egy nyíregyházi családi házban, gyakran veszekedtek, a férfi többször bántalmazta a nőt.

A vádirat szerint a férfi 2008. május 3-án, a barátai társaságából hajnalban hazatérő nőt napokig bántalmazta; ütötte, rúgta, fojtogatta, két körmét leszakította. Az asszony próbált segítséget kérni a szomszédban élő családtól, de azok nem akartak beavatkozni a vitába.

A férfi addig verte élettársát, amíg az eszméletlen és mozgásképtelen állapotba került, a magatehetetlen nőt május 5-én délután magára hagyta és elmenekült. Az asszonyt aznap egy ismerőse találta meg, aki értesítette a mentőket, de az orvosi ellátás ellenére május 11-én a sértett a kórházban meghalt – ismertette a főügyész. A férfit nemzetközi elfogatóparancs alapján Dominikán fogták el, és 2018 júliusában adták át a magyar rendőrségnek.

A letartóztatásban lévő vádlott tagadja a bűncselekmény elkövetését, az ügyészség börtönbüntetésre, valamint közügyektől való eltiltás kiszabására tett indítványt – tette hozzá Martossy György. A büntetőeljárás a Nyíregyházi Törvényszéken folytatódik.

Forrás: MTI.hu
Fotó: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com