Bíróság előtt a szeptemberben a Deák tér melletti gyrososnál erőszakoló migránsként érkezett afgán férfi

Vádat emeltek a szexuális erőszakkal és szeméremsértéssel gyanúsított afgán férfi ellen.



(Az Afganisztánból érkezett, menekült státuszú erőszakoló, a 18 éves Sarhadi Bilal Ahmad /Police.hu)

Ibolya Tibor fővárosi főügyész azt írta: végrehajtandó szabadságvesztést indítványoznak a férfival szemben.

A vádirat szerint a vádlott – egy 19 éves, külföldi állampolgár – az V. kerület, József Attila utcában dolgozott egy gyorsétteremben. 2018. szeptember 9-én, hajnali 2 óra körül egy a belvárosban szórakozó nő megkérte, hogy engedje meg a gyorsétterem mosdójának használatát. A vádlott a személyzeti mosdóhoz kísérte a sértettet, majd az ajtó előtt várakozott, miközben több alkalommal megpróbált benyitni a helyiségbe. Mikor a nő ki akart jönni, a férfi belépett a mosdóba, és annak ajtaját belülről kulcsra zárta, a kulcsot pedig kivette a zárból. A vádlott ezt követően közel lépett a sértetthez, és kényszerítette, hogy csókolja meg, azt ígérte, hogy utána kiengedi. A kényszerhelyzetben lévő nő a kérésnek eleget tett, azonban a vádlott folytatta erőszakos cselekményét és szexuálisan bántalmazta a sértettet, ezt követően engedte csak ki.

A sértett egy a gyorsétterem előtt tartózkodó embertől kölcsönkért mobiltelefonról értesítette a rendőrséget. Ezt látva a vádlott elmenekült a helyszínről. A vádiratnak tárgya még két 2018. júniusi, az éjjeli órákban a VII. kerületben egyedül közlekedő nők sérelmére elkövetett szeméremsértő cselekmény is. A vádirat szerint a 19 éves férfi egyszer a nemi a szervét vette elő, a másik alkalommal pedig akarata ellenére átkarolta és fogdosta a sértettet.

Az V. kerületi rendőrkapitányság nyomozói, a Budapesti Rendőr-főkapitánysággal, az Interpol Magyar Nemzeti Irodával és az ügyészséggel együttműködve, európai elfogatóparancs útján kapták el a férfit. Az V. és XIII. Kerületi Ügyészség a férfi ellen szexuális erőszak bűntette és két rendbeli szeméremsértés vétsége miatt nyújtott be vádiratot a Pesti Központi Kerületi Bíróságra.

A vád szerinti bűncselekmények büntetési tételének felső határa – a halmazati szabályok alapján – tíz évig terjedő szabadságvesztés. A kerületi ügyészség a vádlottal szemben végrehajtandó szabadságvesztés büntetés kiszabását indítványozta a vádiratban. A vádlott letartóztatásban van – olvasható a közleményben. A Magyarországon oltalmazott státuszban lévő afgán férfit az osztrák rendőrök fogták el tavaly szeptember 10-én késő este Ausztriában, Linz környékén egy Frankfurtba tartó vonaton.

Forrás: MTI.hu
Fotó: Police.hu



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com