Herendi Gábor és az elsőfilmes Badits Ákos kezdhet forgatni júliusban

Herendi Gábor a Toxikomából, Szabó Győző önéletrajzi könyvéből készülő új filmje forgatását kezdi el nyáron, az elsőfilmes Badits Ákos pedig Űrpiknik című első filmjének munkálatait kezdi júliusban Walters Lili, Takács Zalán és Zalatnay Sarolta főszereplésével.

A Filmalap filmszakmai döntőbizottsága 370 millió forint támogatást szavazott meg Herendi Gábor új filmjére, amely Szabó Győző színművész Toxikoma: Tíz év drogvallomásai című önéletrajzi könyvéből készül. A forgatókönyvet a 2012-ben megjelent regény alapján Gergely Dorka és Bárány Márton írta, a film operatőre Szatmári Péter lesz – áll a Magyar Nemzeti Filmalap MTI-hez eljuttatott közleményében.

A július elején kezdődő forgatáson Szabó Győzőt Molnár Áron, Csernus Imrét Bányai Kelemen Barna alakítja, a film producerei Illés Gabriella, Herendi Gábor és Nagy Mónika lesznek. A Filmalap 81 millió forinttal támogatta Badits Ákos első mozifilmjét, amelynek forgatását július közepén kezdi a stáb. Az alkotás egy olyan sci-fi elemekkel átszőtt drámai vígjáték lesz, amely egy magát kevésre tartó űrlény és egy problémás egyetemista lány egyetlen éjszakáját meséli el Budapesten.

Az Űrpiknik forgatókönyvét Badits Ákos Benedek Ágotával közösen jegyzi, az operatőr Balázs István Balázs lesz, a látványtervező Tasnádi Zsófi, a jelmeztervező Sinkovics Judit, a zeneszerző Seres Bálint, a vágó Bacskai Brigitta. A forgatás többek közt a Citadellán, a 120 éves, nemrég újjáépített Északi összekötő vasúti hídon vagy a Vasas székházban folyik majd.

Az Űrpiknik a Proton Cinema gyártásában készül, producerei Petrányi Viktória és Ligosztájeva Annamária lesznek. Badits Ákos Boglárka című diplomafilmjével hívta fel magára a figyelmet. Az alkotó a Színház- és Filmművészeti Egyetemen diplomázott 2014-ben, eddigi rövidfilmjeiben a műfaji filmek szabályait felhasználva épített sajátos és különös világot.

A Filmalap filmszakmai döntőbizottság forgatókönyv-fejlesztési támogatást szavazott meg továbbá Milorad Krstic MouMoush, Gesztesi Máté Két életem, két halálom, Szabó Róbert Csaba Kháron gyermekei, Dési András A móri ügy és Kis-Szabó Márk Klampár, a fenegyerek című forgatókönyveire, utóbbi a kétszeres világ-, és háromszoros Európa-bajnok magyar asztaliteniszező életét dolgozza fel. A Klampár forgatókönyv-fejlesztés indulásának külön aktualitást ad, hogy Budapest ad otthont a vasárnapig tartó asztalitenisz világbajnokságnak.

Forrás: MTI.hu
Fotó: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com