Kutatóállomást építene Kína a Hold déli sarkvidékén

Tudományos kutatóállomás kiépítését tervezi Kína a Hold déli sarkvidékén, és embereket küldene a Hold felfedezésére hozzávetőleg 10 éven belül – jelentette ki Csang Ko-csian, a Kínai Nemzeti Űrügynökség (CNSA) vezetője szerdán.

    Csang a közép-kínai Hunan tartomány központjában, Csangsában a kínai űr napja alkalmából tartott rendezvényen arról is említést tett, hogy a januárban a Hold túloldalán sikeres leszállást végrehajtó Csang’o-4 űrszonda után Kína az idei év végén a Csang’o-5-öt küldi majd a Holdra mintagyűjtés céljából.
Az űrügynökség vezetője közölte: Kína 2020-ra tervezi az első űrszonda elindítását a Marsra.
Kína 1970. április 24-én indította földkörüli útjára az ország legelső műholdját, ezért 2016-ban ezt a napot tették meg az űr napjának.
A január 3-án a Hold Földről sosem látható oldalára érkezett Csang’o-4 űrszonda fedélzetén egy holdjárót is odaszállítottak a Hold sötét oldalának felfedezésére. A Jáde Nyúl 2 a Kármán Tódorról elnevezett Von Karman kráternél végez kutatásokat, egyebek mellett a felszínközeli struktúrák kitapogatását és a Holdon található anyagok összetételének elemzését.

Forrás: MTI

Fotó: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com