Huszonöt éve, 1989. április 12-én halt meg a boksz egyik legnagyobb alakja, Sugar Ray Robinson, aki két súlycsoportban is profi világbajnok lett, s akit az ezredfordulón – Muhammad Alit is megelőzve – az évszázad ökölvívójának választottak a szakértők.
Walker Smith Jr. néven született afroamerikai szülőktől 1921. május 3-án a Georgia állambeli Ailey városkában. Detroitban nőtt fel, abban a háztömbben, ahol a nála hat évvel idősebb Joe Louis, a későbbi profi nehézsúlyú világbajnok is lakott. Apja nem sokat törődött a családdal, ezért anyja 1932-ben New York fekete negyedébe, Harlembe költözött, hogy új életet kezdjenek. Az új nem sokban különbözött a régitől, munkát alig talált, az utcákon nyüzsögtek a bűnözők. Anyja féltette fiát az elzülléstől, ezért elvitte a környék egyetlen bokszklubjába. Walker tizenöt évesen már versenyzett, s mivel még nem volt nagykorú, edzője egy Ray Robinson nevű fiú igazolványával nevezte be, a név rajta maradt. A Sugar (cukor) becenév is edzőjétől származik, aki azt mondta róla: „olyan édes, mint a cukor”. Amatőrként 85 győzelmet aratott, ebből 69-et kiütéssel, 40 alkalommal már az első menetben. 1939-ben pehelysúlyban, 1940-ben könnyűsúlyban nyerte meg a legrangosabb amatőr versenyt, az Arany Kesztyűt.
1940-ben lett profi, az elkövetkező negyedszázadban 202 mérkőzéséből 175-öt megnyert, hat döntetlenre végződött, kettőben nem született döntés, s csak 19 vereség érte, javarészük pályafutása leszálló ágában. Első negyven mérkőzésén veretlen maradt, első vereségét későbbi legnagyobb ellenfelétől, az általa korábban már legyőzött Jake La Mottától szenvedte el. A következő évben besorozták, közlegényként 15 hónapot töltött egyenruhában, fő feladata az volt, hogy Joe Louis társaságában bemutató mérkőzéseket vívjanak a katonák előtt. Általa fajgyűlölőnek tartott feletteseivel többször meggyűlt a baja, végül fura körülmények között amnéziásnak minősítették és leszerelték.
A váltósúly világbajnoki övéért 1946-ban léphetett szorítóba, s bár Tommy Bell ellen a hetedik menetben a padlóra került, végül egyhangú pontozással győzött. Címét először 1947-ben védte meg, a mérkőzés azonban nem sportértéke miatt maradt emlékezetes. A Jimmy Doyle elleni összecsapás előtti éjjel azt álmodta, hogy meg fogja ölni ellenfelét, aki a nyolcadik menetben egy ütéskombináció után valóban eszméletét vesztette, és másnap meghalt – csak később derült ki, hogy már eleve sérülten állt ki. Robinsont nagyon megrázta az eset, még visszavonulását is fontolgatta, ellenfele családjáról bőkezűen gondoskodott. Világbajnoki címét még négyszer védte meg, de mivel a súlycsoportban igazi ellenfele nem akadt (váltósúlyban soha nem győzték le), 1950-ben felment középsúlyba.
Itt is gyorsan haladt előre, egyik ellenfelét 50 másodperc alatt ütötte ki, ez a rekordja 38 évet élt. 1951. február 14-én már az ellen a Jake La Motta ellen húzhatott kesztyűt a világbajnoki címért, akinek életéről Martin Scorsese rendezett filmet Dühöngő bika címmel. Robinsont különösen az motiválta, hogy veretlenségét 1943-ban éppen La Motta ellen vesztette el. A boksztörténetbe Valentin napi vérengzésként bevonult összecsapás során végig Robinson diktált, s mivel a tizedik menettől szinte akadály nélkül vitte be az ütéseket, a bíró a 13. menetben kihirdette a technikai KO-t. Az első kiütéses vereségét elszenvedő, véresre vert La Motta azt nyilatkozta: olyan gyakran bokszoltam Sugarral, hogy cukorbeteg lettem…
Robinson ezután kiengedett, s még abban az évben elvesztette, de rögvest vissza is nyerte címét. 1952-ben kiütéssel győzött a legnagyobb ellenfelének tartott Rocky Grazianóval szemben, majd megcélozta a félnehézsúlyú világbajnoki címet is. A júniusi, 39 fokos kánikulában rendezett mérkőzés tizedik menetében a bíró (akit le kellett cserélni), majd a tizenharmadikban az erejével rosszul gazdálkodó Robinson is összeesett. A 14. menetre már nem tudott kiállni, s hiába vezetett fölényesen a pontozóbíróknál, pályafutása egyetlen kiütéses vereségét szenvedte el. A kudarc kedvét szegte, egy ideig táncosként, énekesként lépett fel.
Három év múlva már úszott az adósságokban és kénytelen volt visszatérni a bokszhoz. Az újrakezdés fényesen sikerült: a második menetben kiütötte a címvédő Carl „Bobo” Olsont, s újra világbajnok lett. 1957-ben vesztett Gene Fullmer ellen, akit a visszavágón a már öregedő, de nagyon összeszedett Robinson az ötödik menetben minden idők egyik legtökéletesebb balhorgával kiütött. Az év szeptemberében újfent, vitatott körülmények között alulmaradt Carmen Basilióval szemben, de a visszavágón, 1958 februárjában győzött, és ötödszörre is megszerezte a világbajnoki címet; hasonló korábban soha senkinek nem sikerült.
Címét 1959-ben ötödszörre is elvesztette, s a visszaszerzésére tett hiábavaló kísérletezést megunva 1965-ben végleg visszavonult. Kaliforniában telepedett le, tévéműsorokban szerepelt és alapítványt hozott létre. A mindig is világfinak számító Robinson életstílusáról is sokat írtak: rózsaszín Cadillacen közlekedett, csinos nők serege, személyi titkár, fodrász, masszőr sürgölődött körülötte, az ötvenes években nagyon sok fekete amerikai gyerek példaképe volt. A cukorbetegséggel is küzdő Robinson élete végén Alzheimer-kórban is szenvedett, a halál 1989. április 12-én érte.
Sugar Ray Robinson rendkívüli ütőerővel rendelkezett, káprázatosan gyors volt a keze és a lába is, kiváló taktikai érzékkel volt megáldva, és állta az ütéseket is. Tiszteletére vette fel nevét a többszörös világbajnok Sugar Ray Leonard és a szerénységgel egyáltalán nem vádolható Muhammad Ali is azt mondta róla: ő volt „a király, a mester, az ideálom”. 1999-ben szakértők Robinsont választották meg a 20. század (súlycsoporttól független) legnagyobb bokszolójának, a voksoláson öt szavazattal előzte meg Alit.
Forrás: MTI
Fotó: Wikipedia
