Átfogó akcióban hét dílert fogtak el a Hős utcában

A nyomozók az elfogásokkal egy időben összesen kilenc lakást is átkutattak.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság X. kerületi Rendőrkapitányság rendőrei 2019. április 2-án délelőtt összehangolt bűnügyi akció keretében öt férfit és két nőt fogtak el új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett elkövetésének gyanúja miatt Budapesten, a Hős utcában. Az elfogásokkal egy időben a nyomozók a két lakóházban összesen kilenc lakást is átkutattak, amelyek során összesen 18 darab alufóliába csomagolt kábítószergyanús anyagot tartalmazó pakettet, szintén kábítószergyanús anyaggal szennyezett simítózáras tasakokat, valamint fecskendőket és mobiltelefonokat foglaltak le.

A kőbányai nyomozók az elfogott öt férfit és két nőt előállították a kerületi rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki őket. Kihallgatásukat követően a nyomozók négy férfit és a két nőt őrizetbe vették és kezdeményezik letartóztatásuk indítványozását. Az ötödik férfit a rendőrök büntetés-végrehajtási intézetbe szállították, mert ellene elfogatóparancs volt érvényben, mivel a kiszabott szabadságvesztés letöltését nem kezdte meg.

A BRFK X. kerületi Rendőrkapitányság mind a hét dílerrel szemben új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett megalapozott gyanúja miatt indított eljárást.

Forrás/fotó: Police.hu



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com