Negyedik Eb-bronzérmét nyerte a karatés Tadissi Martial

A harmadik helyen végzett Tadissi Martial küzdelemben a spanyolországi Guadalajarában – 51 ország közel 600 indulója részvételével – megrendezett karate Európa-bajnokságon. Az UTE 67 kg-os versenyzője ezzel rekordszámba menő negyedik kontinensbajnoki bronzérmét szerezte: a magyarok közül ennyi egyéni Eb-éremmel senki más nem rendelkezik. A para-karatésoknál is volt magyar dobogós, miután Kárpáti Petra a tanulásban akadályozott nők mezőnyében második lett.

A 2020-as olimpiai bemutatkozás előtt álló sportág Eb-jén Tadissi Martial a selejtezők során kikapott a montenegrói Hodzsicstól, aki azonban később bejutott a döntőbe, így sportolónk a vigaszágon javíthatott. Ez sikerült is: előbb 5-0-ra verte a norvég Cho Johnsent, majd a horvát Berakot is felülmúlta 3-2-re. A szerb Jokszics elleni bronzmérkőzés az egész viadal egyik legjobb küzdelmét hozta, amelynek végén a szebbnél szebb találatokat elérő 27 éves magyar klasszis technikai fölénnyel, 11-3-ra győzött.

A sikerrel korábbi vb-másodikunk 2014, 2016 és 2018 után ismét felállhatott az Európa-bajnoki dobogóra.

„Örülök, hogy ilyen jól sikerült a verseny. Ez a negyedik Eb-bronzérmem, de arra is nagyon büszke vagyok, hogy 2014 óta sorozatban hatodszor küzdhettem a harmadik helyért. Az eredmény fontos az Európa Játékokon való részvétel szempontjából is, hiszen az idei fő cél kijutni a Minszkben sorra kerülő multisport-eseményre, és ott lehetőleg érmet nyerni. Ehhez jó ugródeszka volt az újabb dobogós hely az Európa-bajnokságon” – értékelte teljesítményét Tadissi Martial.

Az Eb programjának része volt a para-karatésok versengése. A tanulásban akadályozott nők között Kárpáti Petra bejutott a döntőbe, ahol második lett a francia Odin mögött. A magyar parasportolónak ez az első érme világversenyen.

A helyszínen tekintette meg az Európa-bajnokság eseményeit Sárfalvi Péter sportért felelős helyettes államtitkár, aki – Dr. Mészáros János MKSZ-elnök társaságában – megbeszélést folytatott Antonio Espinosszal, a Karate Világszövetség (WKF) első emberével. A sportvezetők egyeztettek a magyar fővárosban jövő februárban sorra kerülő korosztályos Európa-bajnokságról, és szóba került a 2022-es, szintén budapesti felnőtt világbajnokság is.

 

 

 

Forrás, fotó: NVESZ



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com