Több százezer fenyőfát szállít el az FKF az ünnepek után 

Mintegy 500-600 ezer fenyőfát gyűjt össze és szállít el a Fővárosi Közterület-fenntartó Nonprofit Zrt. (FKF) az ünnepek után.

A társaság az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében azt írta, a kihelyezés főidőszakában, január 6-tól egy-másfél hónapig úgynevezett fenyőfa járatok szállítják el a fákat, előtte és utána normál hulladékszállító gépekkel, valamint a nagyméretű fákat külön gyűjtőjárművel gyűjtik össze.

A fákat a kukák mellé, vagy a több mint 250 kijelölt gyűjtőhely egyikére lehet kitenni úgy, hogy azok ne akadályozzák a gyalogosokat, a gépkocsi forgalmat és az úttesten parkolást sem – tudatták.

Hozzátették, a fenyőfákat összeaprítják, majd a Fővárosi Hulladékhasznosító Mű kazánjaiba viszik. A fenyő a magas gyantatartalom miatt kitűnő tüzelőanyag, amelyből elégetéssel több tízezer budapesti háztartás számára biztosítanak fűtési gőzt és villamos áramot – olvasható a közleményben.

Az FKF Nonprofit Zrt. munkavégzésével kapcsolatos információk, valamint a kijelölt gyűjtőhelyek listája kerületi bontásban megtalálható a társaság honlapján, a www.fkf.hu oldalon, és a +36 80 353 353-as telefonszámon is lehet érdeklődni.

Forrás: MTI.hu
Fotó: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com