Budapesten a karácsonyi ünnepeket követően a FKF Nonprofit Zrt. szervezetten gyűjti össze és szállítja el a fenyőfákat. A logisztikai feladat nem mindennapi, hiszen becslések szerint mintegy 500-600.000 tűlevelű kerül ki az utcára, ezt a mennyiséget kell kezelni, illetve hasznosításukat megoldani.
A Társaság tapasztalatai szerint általában Vízkeresztet, január 6-át követően kezdődik az igazi kihelyezési dömping, amely általában egy-másfél hónapig tart. Ilyenkor úgynevezett fenyőfa járatok szállítják el a karácsonyfákat. Ezt megelőzően, illetve ezt követően a normál hulladékszállító célgépek gyűjtik össze az örökzöldeket, illetve külön gyűjtőjárművel gyűjtjük össze a nagyméretű fákat.
A lakosság több lehetőség közül is választhat: a kukák mellé, vagy a több mint 250 kijelölt gyűjtőhely egyikére teheti ki a fáját, figyelni kell azonban arra, hogy ne akadályozzák sem a gyalogosokat, sem az úttesten a parkolást, illetve a gépkocsik forgalmát.
A kiszolgált tűlevelűeket először aprítják, majd ezt követően a Fővárosi Hulladékhasznosító Mű kazánjaiba kerülnek. A fenyő a magas gyantatartalom miatt kitűnő tüzelőanyag, amelyből termikus hasznosítással (elégetéssel) több tízezer budapesti háztartás számára biztosítanak fűtési gőzt, és villamos áramot.
Az FKF Nonprofit Zrt. munkavégzéseivel kapcsolatos információkat, valamint a kijelölt gyűjtőhelyek listáját kerületi bontásban megtalálják a társaság honlapján, a www.fkf.hu, vagy érdeklődhetnek a 06 80 353 353-as kék számon is.
Forrás: FKF