Új helyre költöztették New Yorkban a Rettenthetetlen lány szobrát

Új helyre, a tőzsde épülete elé költöztették New Yorkban a Rettenthetetlen lány szobrát, amely emberek millióihoz juttatta el üzenetét a nők társadalmi szerepének megerősítéséről.

    “Köszöntünk itt mi nálunk Rettenthetetlen lány” – mondta Betty Liu, a tőzsde ügyvezető alelnöke hétfőn, a szobor felállításakor.

A 130 centiméteres bronzalkotás átköltöztetésére majdnem két évvel azt követően került sor, hogy a bostoni székhelyű State Street Global Advisors pénzügyi cég először felállította a szobrot a Wall Street híres bikájával szemben a Bowling Green parknál. A kezdeményezéssel a cég arra akarta buzdítani a vállalatokat, hogy több nőt válasszanak be az igazgatótanácsukba.

A State Street vezérigazgatója, Cyrus Taraporevala szerint a Rettenthetetlen lány szobrának 2017 márciusában történt felállítása óta 301 olyan cégnek bővült legalább egy női taggal az igazgatótanácsa, amelynek korábban kizárólag férfiak ültek a vezetőségében.

Honlapja szerint a bostoni vállalat 11 tagú igazgatótanácsának jelenleg három nő a tagja. A cég egyelőre nem reagált az azzal kapcsolatos megkeresésre, hogy a jövőben ez a szám növekedni fog-e.

A csípőre tett kézzel álló Rettenthetetlen lány szobrát eredetileg csak ideiglenesen akarták kihelyezni, ám az alkotás pillanatok alatt belopta magát a helyiek és a turisták szívébe.

A szobrot november 27-én távolították el eredeti helyéről, részben azért, mert a bikával együtt annyi turistát vonzott, hogy az már zavarta a forgalmat. A Bowling Green parkban egy dísztábla őrzi majd a szobor eredeti helyét.

A város illetékesei szerint idővel a bikaszobor is csatlakozni fog a Rettenthetetlen lányhoz a tőzsde épületénél, de, hogy mikor, azt egyelőre nem közölték.

 

 

Forrás: MTI

Fotó: en.wikipedia.org/wiki/Fearless_Girl



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com