Infektológus: négyezer HIV-fertőzött nem tud betegségéről Magyarországon 

Még mindig fontos az AIDS-szűrés elvégzése, hiszen négyezer HIV-fertőzött nem tud betegségéről Magyarországon, az új hordozok pedig ebből a körből kerülnek ki – hívta fel a figyelmet Szlávik János, a Dél-Pesti Centrum Kórház infektológus főorvosa a szombati, AIDS elleni világnap alkalmából.

Az infektológus az M1 aktuális csatornán pénteken azt mondta, körülbelül kétezer ember tudja, hogy HIV-fertőzött Magyarországon, évente pedig mintegy 200-300 új hordozót regisztrálnak.

Fontos, hogy minél több új AIDS-szűrő állomás legyen országszerte, illetve az otthoni AIDS-teszt terjesztése a magyarországi gyógyszertárakban is hasznos lenne – hangsúlyozta.

Elmondta: a fertőzöttek megfelelő kezelés mellett gyakorlatilag vírusmentesek, nem fertőznek tovább, családot alapíthatnak. A rizikócsoportba tartozóknak – homoszexuálisoknak, intravénás droghasználóknak – kiemelten fontos, hogy elmenjenek szűrésre – fűzte hozzá Szlávik János.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 1988-ban döntött az AIDS elleni világnap megtartásáról, hogy ezzel is felhívja a figyelmet a kór elleni nemzetközi összefogásra. Az ENSZ AIDS-ellenes programjának (UNAIDS) eredeti, 2014-ben meghatározott célkitűzése az volt, hogy 2030-ig megakadályozzák a HIV-vírus terjedését. A cél azonban egyelőre nem látszik elérhetőnek, a világ bizonyos országaiban és régióiban a járvány ismét erősödik. Jelenleg nagyjából 37 millió HIV-fertőzött él a világon, a legtöbben Afrikában, és kellő anyagi források hiányában csak mintegy 60 százalékuk kap kezelést. Magyarország a kedvezőbb HIV/AIDS járványügyi helyzetű országok közé tartozik.

Forrás: MTI.hu
Fotó: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com