Nem fog többé orrszarvútülökből készült műtárgyakat elárverezni a Sothebys

A Sothebys aukciósház visszavonta a hongkongi árveréséről az orrszarvútülökből készült tételeket és bejelentette, hogy többé nem fog elárverezni ilyen műtárgyakat.

Az aukción három orrszarvútülökből készült műtárgyat kínáltak volna eladásra. “A vállalat a jövőben nem kínál eladása rinocéroszagyarból készült tárgyakat. Elítéljük a veszélyeztetett vadállatok kereskedelmét és törvénytelen megölésüket, támogatjuk a nemzetközi közösség állatvédelmi erőfeszítéseit” – jelentette be közleményben Nicolas Chow, az aukciósház ázsiai igazgatója.

A Sothebys napokkal az után tette bejelentését, hogy a konkurens Bonhams aukciósház nemzetközi környezetvédelmi csoportok nyomására a héten lemondta 21 orrszarvútülökből készült szobor hongkongi árverését, a műtárgyak értékét 3,87 millió dollárra becsülték.

Harminchét vadvédelmi szervezet követelte a Bonhamstól az árverés és a jövőbeli hasonló aukciók lemondását. Az interneten közzétett felhívást több mint tízezer ember írta alá.

A Christies aukciósház már korábban közölte, hogy felhagy az orrszarvútülökből készült műtárgyak eladásával.

Az orrszarvúagyar iránt nagy a kereslet Ázsiában, kilogrammonként akár 60 ezer dollárt is fizethet érte a vásárló. A Dél-Afrikai Köztársaságban, ahol a világ rinocéroszpopulációjának mintegy 80 százaléka él, tavaly rendezték az első internetes orrszarvútülök aukciót az után, hogy az országban feloldották a belföldi kereskedelmet. Az aukció nagyon kevés vásárlót vonzott. A dél-afrikai orrszarvú-populációt nagyban veszélyezteti a orvvadászat. Az elmúlt tíz évben több mint 7100 állatot öltek meg tülkök miatt.

MTI



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com