A sürgősségi osztályok többsége napi működési problémákkal küzd

A sürgősségi osztályok legalább kétharmada napi működési problémákkal küzd a Magyar Kórházszövetség legfrissebb felmérése szerint, amelyről a Magyar Idők írt hétfői számában.

    A kórházigazgatókat tömörítő szervezet elnökhelyettese, Ficzere Andrea a lapnak azt mondta: érdemes lenne elgondolkodni azon, hogy – elsősorban a fővárosban – inkább kevesebb helyen legyen ilyen osztály, de ott biztonságos és magas színvonalú ellátást nyújtsanak a betegeknek.

Az elnökhelyettes kifejtette: a betegek sokszor indokolatlanul inkább a sürgősségi osztályt keresik fel, mintsem a szakorvost, hogy a várakozást elkerüljék. Emellett az általánosan alacsony egészségkultúra miatt olyan problémával is a sürgősségi osztályokhoz fordulnak, amelyek egyáltalán nem oda valók.

A helyzetet tovább nehezíti az orvos- és szakdolgozóhiány, ami az indokolatlan igénybevétellel együtt extra túlterhelést jelent a sürgősségi osztályokon dolgozóknak. Sok helyen nincs annyi dolgozó, ahány ember egy-egy műszakban szükséges a biztonságos működéshez, ezt az intézmények egy része úgy oldja meg, hogy más osztályokról irányít át a sürgősségi osztályokra orvosokat, nővéreket.

A létszámhiány bérspirált eredményez, amit a kórházszövetség szerint csak bérplafonnal lehet megállítani. Erre nemcsak a kigazdálkodhatatlan összegek miatt van szükség, hanem azért is, mert a helyzet súlyos bérfeszültséget eredményez a kórházakon belül.

Mindezek miatt felvetik, hogy inkább kevesebb kórházban legyen sürgősségi osztály, de ott színvonalas, könnyen hozzáférhető ellátást nyújtsanak.

 

Forrás: MTI

Fotó: pexels.com

 



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com