Elárverezik Mária Antónia királyné ékszereit

Mária Antónia francia királynénak két évszázada a nyilvánosság elől elzárt ékszereit állították ki Londonban. A mesés ékszereket november 14-én árverezi el a Sothebys Genfben.

A Bourbon-Pármai család gyűjteményéből származó ékszerek legszebb darabjai között szerepel egy különleges méretű, igazgyöngyből készített, gyémántokkal ékesített függő, amelynek értékét 1-2 millió dollárra (282,5 – 565 millió forint) becsülik, valamint egy mintegy 100 igazgyöngyből készített nyakék, amelynek becsült értéke 200-300 ezer dollár (56,5-84,8 millió forint).

“A Mária Antónia nevéhez társuló romantikus légkör, bűvölet és egyetemesség abból ered, hogy a néhai királyné az Ancien Régime kifinomultságát jelképezi” – mondta Andres White Correal, a Sothebys ékszerrészlegének igazgatója, aki Kleopátrához és Diana hercegnőhöz hasonlította XVI. Lajos király feleségét. Míg egyes királynéknak inkább politikai és történelmi súlyuk volt, az igazgató szerint Mária Antóniának “volt tartása”.

“Ez a 21. század árverése. Hogyan is lehetne másképp, hiszen Mária Antóniáról van szó, és nem sok ékszere maradt meg” – tette hozzá.

Az árverésen szerepel a királyné monogramos gyűrűje a hajfürtjével, a becsült ára 8-10 ezer dollár (2,3-2,8 millió forint). Benoit Repellin, a Sothebys ékszerszakértője szerint a kis, rózsaszínű gyémántokból készült gyűrű kövei nem túl értékesek, de “érzelmi és történelmi értéke van”.

Mielőtt megpróbált volna XVI. Lajossal és gyermekeikkel elmenekülni Franciaországból, Mária Antónia Brüsszelbe küldte ékszereit, majd átadták azokat ausztriai hozzátartozóinak.

A Varennes-ben őrizetbe vett XVI. Lajost és Mária Antóniát 1793 októberében nyaktilóval végezték ki, fiuk, XVII. Lajos fogságban halt meg. Egyedül a lányuk, Franciaországi Mária Terézia élte túl a forradalmat, 1795-ben engedték szabadon. Bécsbe érkezésekor az osztrák császár átadta neki anyja gondosan őrzött ékszereit.

A novemberi aukción szereplő ékszerek között X. Károly, az osztrák főhercegek és a pármai hercegek egykori tulajdonában lévő remekművek is találhatók.

Ez a valaha piacra kerülő egyik legnagyobb királyi ékszergyűjtemény, minden darabja történelemmel van átitatva – hangsúlyozta közleményében Daniela Mascetti, a Sothebys exkluzív ékszerekkel foglalkozó részlegének európai alelnöke.

A gyűjteményt korábban Hongkongban, Dubajban és New Yorkban állították ki, a genfi árverés előtt még Szingapúrban és Tajpejben lesznek láthatók.

MTI



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com