A Sláger Arcok keddi vendége: Dr. Illés Györgyi színművész, a Beszédcentrum alapítója

Dr. Illés Györgyi színművész, a Beszédcentrum alapítója bár gyerekként inkább visszahúzódó volt, mégis az előadóművészet, majd később annak eszközeinek oktatása lett a feladata ebben az életben.

Olyannyira volt egyértelmű a sorsa, hogy azokra a helyekre, ahova más hosszú körök, ne adj isten protekciókon keresztül kerül be, őt egyenesen meghívták vagy felkérték.

Ifjú színésznőként vidékről invitálták a Katona József színházba, ahol több, mint két évtizedet eltöltött, majd beszédoktatást javasoltak neki a Színművészeti Egyetemen.

Ő pedig kidolgozta az integrált színpadi kommunikációt, amely magában foglalja a társalgás és a mozgás mellett akár a testtartást vagy a tekintet hordozást is. Az üzleti világban is igény lett a vezetők magabiztos és hiteles kiállására, így ez a terület is lecsapott rá.

Élettörténete közben szót ejtünk a kommunikáció erejéről és hatásairól, arról, hogy lehet, sokan felnőttként sem képesek magukat kifejezni, mitől az ezzel kapcsolatos stressz és az hogyan oldható, na és persze miként változtathatja meg a jó kommunikáció pillanatok alatt a viszonyainkat, helyzetünket?

Ma este 10-kor kezdünk a 103,9 Sláger FM-en!



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com