Az agrártárca célja a vadhús népszerűsítése és fogyasztásának növelése

Az Agrárminisztérium sokat dolgozik azon, hogy a vadhús a közétkeztetésben is nagyobb szerepet kapjon – mondta Bitay Márton Soponyán, a XII. Vadgasztronómiai Fesztiválon szombaton.

    Az Agrárminisztérium közleménye szerint a földügyekért felelős államtitkár hangsúlyozta: ennek egyik feltétele, hogy minél többen megismerkedjenek a vadhúsok ízével, és meg is kedveljék azt, amiben sokat segíthetnek a vadgasztronómiai fesztiválok.
Ezeken válhatnak népszerűbbé az olyan vadhúsok, mint a szarvas, az őz, a vaddisznót vagy a muflon – tette hozzá Bitay Márton a Vadex Mezőföldi Erdő és Vadgazdaság Zrt. szervezésében évről évre megvalósuló rendezvényen.
A közlemény szerint a vadhús magas ásványi anyag- és rost tartalmú, alacsony zsírtartalmú élelmiszer, amely számos fontos vitamint tartalmaz. Ezen tulajdonságainak köszönhetően előkelő helyet foglal el az egészséges élelmiszerek piramisán.
A Fejér megyei fesztiválon az ország legjobb szakácsai mérték össze tudásukat, így a résztvevőknek valódi kulináris élményekben lehetett részük.
Az államtitkár szólt arról is, hogy a Vadex Zrt.-nél a belföldi kiskereskedelmi forgalomban értékesített vadhús mennyisége tavaly meghaladta a 70 500 kilogrammot, jelentősen nőtt a 2016-os 61 600 kilogrammhoz képest.

Forrás: MTI

Fotó: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com