Magyar Posta: minden iskolába időben megérkeztek a tankönyvek

A posta több mint 12 millió tankönyvet szállított ki határidőre 4108 iskolába – közölte a Magyar Posta Zrt. szóvivője szombaton az MTI-vel.

    Tájékoztatása szerint a szállítás augusztus 1-én kezdődött és 22 nap alatt sikerült befejezni.

A kollégák naponta átlagosan mintegy 200 iskolába mentek el, hogy átadják a tankönyveket – tette hozzá a szóvivő.

A közleményben idézik a Könyvtárellátó Nonprofit Kft. (Kello) ügyvezető igazgatóját, Tőczik Zsoltot, aki azt emelte ki, hogy a tankönyvek kiszállításában a legnagyobb kihívás minden évben a rendelkezésre álló idő rövidsége. A 7500-8000 raklapnyi tankönyvet július végéig kellett az iskolai igényeknek megfelelően legyártatni, majd az üllői és a celldömölki raktárba szállítani és iskolánként szétválogatni, csomagolni.

A Kello ügyvezető igazgatója aláhúzta: a teljes sikerhez olyan megbízható partnerek kellenek, mint a Magyar Posta, amely a megállapodott határidőre teljesítette a tankönyvek kiszállítását.

Szeptember közepétől kezdődik az addig leadott iskolai pótrendelések kiszállítása, amely szintén a Kello és a Magyar Posta együttműködésében zajlik.

Forrás: MTI

Fotó: pexels.com



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com